Korrupt, nem korrupt, de hoz 3 ezer mukahelyet
A dél-koreai Hyundai tegnap biztosította a cseh kormányt arról, hogy a csehországi autó-összeszerelő üzeméről szóló, márciusban véglegesített megállapodást az autógyár változatlanul érvényesnek tekinti. A Hyundai vezetői ellen indított rendőrségi vizsgálatok miatt azonban az egymilliárd eurós beruházásról szóló szerződést az eredeti tervektől eltérően nem Csehországban, hanem Szöulban írják alá, május közepén. A dél-koreai autógyár vezetői ellen nemrég korrupció gyanújával vizsgálatok kezdődtek, a cseh sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Hyundai beruházása bizonytalanná vált. A cseh kormányfő szerint nem probléma, hol írják alá a szerződést, az a fontos, hogy 3000 munkahelyet teremt. A cseh kormány eddig 20 millió eurót ruházott be az észak-csehországi Nosovicében felépülő autógyár számára létesített ipari parkba. A Hyundainak ez lesz az első gyártótelepe az EU-ban. Az egymilliárd eurós befektetéssel évi 300 ezer autót gyártó telep létesül, és az ottani, háromezer új álláson kívül további 10 ezer munkahely jöhet létre a beszállítóknál
A Hyundai vezetői ellen indított rendőrségi vizsgálatok miatt azonban az egymilliárd eurós beruházásról szóló szerződést az eredeti tervektől eltérően nem Csehországban, hanem Szöulban írják alá, május közepén.
A dél-koreai autógyár vezetői ellen nemrég korrupció gyanújával vizsgálatok kezdődtek, a cseh sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Hyundai beruházása bizonytalanná vált.
A cseh kormányfő szerint nem probléma, hol írják alá a szerződést, az a fontos, hogy 3000 munkahelyet teremt. A cseh kormány eddig 20 millió eurót ruházott be az észak-csehországi Nosovicében felépülő autógyár számára létesített ipari parkba.
A Hyundainak ez lesz az első gyártótelepe az EU-ban. Az egymilliárd eurós befektetéssel évi 300 ezer autót gyártó telep létesül, és az ottani, háromezer új álláson kívül további 10 ezer munkahely jöhet létre a beszállítóknál
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?