kapubanner for mobile

Korszerűsödik a foglalkoztatási szolgálat

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizációjának keretén belül 2006-ig 174 munkaügyi kirendeltséget fognak korszerűsíteni és felújítani. Biztosított lesz a megfelelő informatikai háttér és a munkatársak továbbképzésének a lehetősége is. Eddig a PHARE Twinning-programon keresztül 20 központ újult meg teljesen.

A PHARE Twinning-program - Svédország, Dánia és Magyarország közreműködésével - 2002 és 2004 között az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) modernizációjáról szólt. Az ÁFSZ országonkénti korszerűsítésével összefüggő jövőbeni feladatainak teljes összhangban kell lenniük, a Stockholmban lefektetett európai foglalkoztatottság növelésének céljaival, továbbá az állások minőségének javításával, a több és jobb munkahelyek létrejöttével.

A tagállamoknak a teljes foglalkoztatás megteremtésére irányuló tevékenységeik során olyan átfogó foglalkoztatáspolitikát kell megvalósítaniuk, amely a keresleti és a kínálati oldal igényeit összehangolja - mondta Bent Dupont előcsatlakozási szakértő.

Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta: ahhoz, hogy a magyar munkaerőpiacon egyre többen találjanak maguknak munkát, 2006-ig bezáróan 174 munkaügyi kirendeltség modernizációjára kerül sor. A PHARE-programon belül már 20 kirendeltség modernizációja megtörtént, és további 20 központon a számítógéppark felújítására került sor. A teljes rekonstrukció tartalmazta az informatikai háttér korszerűsítését és az ott dolgozók továbbképzési lehetőségeinek megteremtését.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek