kapubanner for mobile

Kovács János lett az operaház új fő-zeneigazgatója

Kovács János karnagy lett az operaház új megbízott fő-zeneigazgatója – jelentette be szerdán a dalszínház élére június közepén kinevezett Vass Lajos miniszteri biztos.

Kovács János karnagy lett az operaház új megbízott fő-zeneigazgatója - jelentette be szerdai budapesti sajtóértekezletén a dalszínház élére június közepén kinevezett Vass Lajos miniszteri biztos.

A korábban a fő-zeneigazgatói tisztséget betöltő Győriványi Ráth György megbízását kedden vonta vissza az Opera ideiglenes vezetője. Erre a döntésére kitérve Vass Lajos a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: azért határozott így, mert az operaház munkatársainak többsége nem fogadta el vezetőnek Győriványi Ráth Györgyöt.

Az újonnan megbízott zenei vezető az MTI-nek elmondta: azzal vállalta el a megbízást, hogy "próbálja mérsékelni" az operaház átszervezésének negatív következményeit. A Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas, érdemes művész hangsúlyozta: a következő évad műsortervén már valószínűleg nem tud változtatni, a szereposztás kialakításában azonban tevékenyen részt vesz majd.

"Folytatjuk a pénzügyi konszolidációt, a lehető legerőteljesebben, az operaház jövőjét figyelembe véve, a lehető legtöbb eszközt és módszert bevetve" - hangsúlyozta a miniszteri biztos a szerdai sajtóértekezleten.

Vass Lajos az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy bevételnövelés és kiadáscsökkentés egyaránt szerepel a tervei között. A bevételeket egyebek mellett a jelenleginél több állami támogatással, szponzori, mecénási szerződések megkötésével, valamint uniós és nemzetközi pályázatokon való részvétellel szeretnék emelni.

A hat hónapra kinevezett vezető azt is tervezi, hogy átütemezik a következő hónapok járulékfizetéseit 2007-re, s erről már megkezdte a tárgyalást az APEH elnökével. A kiadásokat a többi között létszámleépítéssel és a kollektív szerződések felülvizsgálatával szeretné lefaragni a miniszteri biztos, de szerinte például a villannyal is lehetne takarékoskodni az Operában.

Vass Lajos konkrét számokat is közölt a dalszínház működéséről. Elmondta, hogy idén 6,6 milliárd forint az intézmény költségvetése, amelyből 5,3 milliárd az állami támogatás, és mindössze 33 millió forinttal segítik szponzorok a működést.

A jegybevételekről szólva felhívta a figyelmet arra, hogy átlagosan 22 millió forintba kerül egy előadás, viszont mindössze 3-4 millió forint folyik be az eladott jegyekből. Az ötvennel kevesebb előadás így több mint 1 milliárdos megtakarítást jelent az intézménynek - tette hozzá.

Vass Lajos hangsúlyozta, hogy jelenleg 991 állandó alkalmazottja van az Operának, ezen felül a következő évadban több mint 100 vendégművész fog fellépni. A tervezett operaházi létszámleépítésről a sajtóértekezleten Megyeri László, a modernizációs programért felelős tanácsadó elmondta, hogy a csoportos létszámleépítés kapcsán egyelőre nem tárgyalnak konkrét személyekről.

A tanácsadó nem árulta el, hogy hány embert bocsátanak el, mindössze annyit mondott, hogy több mint 100 embert érint a leépítés. A szeptember 15-én kezdődő évadra 265 előadást hirdettek meg, öt bemutató lesz, valamint műsoron marad 38 opera és tizenegy balett. A jövő évadban vidéki operatársulatok is színpadra lépnek majd az operaházban és az Erkel Színházban - jelentette be Vass Lajos.

A miniszteri biztos arra is kitért, hogy elkezdik az Erkel Színház épületének statikai átvizsgálását, és tervet dolgoznak ki az épület felújítására.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek