Közalkalmazottakból vállalkozók?- Teljesítményarányos bérezés a cél
A kormány pályamódosító programmal, képzési támogatással, külön munkaerő-piaci programmal segíti a közigazgatásból elbocsátottakat. A tervek szerint a jövő évtől bértömeg-gazdálkodásra térnek át, melynek köszönhetően létrejöhet a teljesítményarányos bérezés - jelent meg a napokban a Magyar Távirati Iroda közleménye alapján a magyar sajtóban.
Ahogyan a tájékoztatón elhangzott: megjelenik a "gondoskodó elbocsátás elve". Az elkövetkezendő időszakban kb. 13.500 fő kényszerül megválni a minisztériumokban és az igazgatási szerveknél betöltött állásától. A kormány pályamódosító programmal, képzési támogatással, külön munkaerő-piaci programmal segíti a közigazgatásból elbocsátottak boldogulását.
Már a napokban elkezdte működését a fővárosi munkaügyi központban egy speciális iroda, mely kifejezetten a közigazgatásból kikerülő köztisztségviselők számára nyújt tájékoztatást többek között álláskeresési, képzési ügyekben. A munkavállalók kérhetik a munkavégzésük alóli felmentésüket a felmondási idő teljes időszakára.
A kormány bejelentette, hogy kezdeményezi: 2008. január elsejétől külön munkaerő-piaci program induljon a létszámcsökkentésben érintett, addig még el nem helyezkedettek számára. Döntöttek továbbá egy pályamódosító hitelkonstrukcióról is, mely segíti a köztisztségviselőket, hogy vállalkozzanak. A hitel kedvezményes kamatozású, 10 éves lejáratú, maximum 3 millió forint, melyhez önerő nem szükséges. A munkáltatók kötelesek tájékoztatni az érintetteket a tervezett intézkedésekről és a különböző segítségnyújtási eszközökről.
A színvonalasabb közigazgatáshoz felkészült szakemberek kellenek, más szervezeti és működési mechanizmus szükséges - nyilatkozta Draskovics Tibor, aki a közigazgatás átalakításához szükséges feltételekről beszélt. A kormánybiztos szerint olyan közigazgatási reformot szeretnének, amely a mainál lényegesen színvonalasabban szolgáltat. Az új közigazgatáshoz karcsúbb minisztériumi struktúrára, kevesebb központi hivatalra, integrált ügyfélszolgálati központokra és szakszerű munkavégzésre van szükség. A kormány szándéka szerint a jövő évtől bértömeg-gazdálkodásra térnek át. Meghatározzák, hogy egy-egy intézmény a feladataihoz mennyi bért használhat fel, ezt a bért a költségvetés rendelkezésre bocsátja, ettől kezdve az adott intézmény vezetője dönti el, hogy hány emberrel, milyen összetételű munkatársi gárdával kíván dolgozni.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben