Közel 50 ezer Start-kártya igénylés pályakezdőktől
December közepéig mintegy 44 ezer pályakezdő fiatal igényelt Start kártyát.
A munkaügyi tárca tájékoztatása szerint a fővárosban és környékén, Kelet-Magyarországon és a Kisalföldön népszerű a program. Budapesten 7338, Pest megyében 4606 kártyaigénylés érkezett be. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében közel háromezer kérelem, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyében 2500 körüli a Start-kártyák iránti érdeklődés. A programban a pályakezdőket foglalkoztató munkáltatók nem fizetnek két évig tételes egészségügyi hozzájárulást, az első évben 15 százalékos, a második évben 25 százalékos a járulékfizetési kötelezettség.
Nyártól kismamáknak és 50 év felettieknek is
A pályakezdők munkaerőpiaci elhelyezkedését elősegítő Start program várhatóan jövőre újabb hátrányos helyzetű társadalmi csoportok munkába állásához nyújt támogatást: a Start Plusz és a Start Extra programnak várhatóan 4,1 milliárd forint lesz a forrásigénye, 2008-ban a kormány csaknem 14 milliárd forinttal számol. Ha az Országgyűlés tavasszal elfogadja a törvényjavaslatot, a programok 2007. július 1-jével indulnak.
A Start Plusz kártyát a javaslat szerint a gyermekgondozási segély (gyes), a gyermekgondozási díj (gyed), illetve a gyermeknevelési támogatás (gyet) folyósításának megszűnését követően, vagy a gyermekgondozási segély folyósítása mellett munkát vállaló személyek, valamint tartósan állást kereső személyek válthatnák ki. A Start Extra elnevezésű kártyára jogosultak az ötven év feletti, vagy legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező tartósan állást kereső személyek.
A járulékteher 15 illetve 25 százalék
A Start Plusz kártya tulajdonosát foglalkoztató munkáltatóknak az első évben nem kell megfizetniük a tételes egészségügyi hozzájárulást, valamint a társadalombiztosítási és munkáltatói járulék helyett csak 15 százalékos a járulékfizetési kötelezettség. A második évben ugyancsak nem kell fizetnie a tételes egészségügyi hozzájárulást, a járulékfizetési kötelezettség pedig 25 százalék.
A Start Extra kártya tulajdonosát alkalmazó munkáltatóknak ugyancsak nem kell fizetni két évig a tételes egészségügyi hozzájárulást, az első évben viszont teljes járulékmentességgel foglalkoztathatják a kedvezményezetteket, a második évben is csak 15 százalék a járulékfizetési kötelezettségük.
Két évig érvényes
A kártyák két éves érvényességi ideje alatt egymást követően több munkáltatónál is érvényesíthető a kedvezmény. A kedvezményeket és a tervezett újabb kedvezmények kiegyenlítését is a Munkaerőpiaci Alap finanszírozza.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk
A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben