kapubanner for mobile

Közel triplájára nőtt az üdülési csekk iránti kereslet

Tavaly mintegy 5,2 milliárd forint értékben vásároltak üdülési csekket, míg egy évvel korábban ez 1,8 milliárd forint volt - mondta Pál Béla, a gazdasági és közlekedési tárca turizmusért felelős politikai államtitkára csütörtökön az MTI-nek.

Közel triplájára nőtt az üdülési csekk iránti kereslet 2004. május 27. FigyelőNet, MTI-Eco Tavaly mintegy 5,2 milliárd forint értékben vásároltak üdülési csekket, míg egy évvel korábban ez 1,8 milliárd forint volt - mondta Pál Béla, a gazdasági és közlekedési tárca turizmusért felelős politikai államtitkára csütörtökön az MTI-nek. Emlékeztetett arra, hogy tavaly 20 ezer forintról 50 ezerre emelkedett az üdülési csekkek adómentes értékhatára, az idén január elsejétől pedig már 53 ezer forint. Hozzátette: az elmúlt évben 4 százalékkal bővült a belföldi vendégforgalom és 3 százalékkal az általuk eltöltött vendégéjszakák száma. Az idén az első három hónapban a növekedés 7, illetve 8 százalék volt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek