Közeleg a nyár: bajban lehetnek a táboroztatók?
Várhatóan szabad nyarunk lesz, mégis kevesen foglalták le a táborhelyeket a gyereküknek a nyárra, holott a kínálat igencsak széles a vakációs lehetőségekből. A kivárás taktikája nem lesz kifizetődő a szülőknek, valamint a táboroztatók részére sem. Félő, hogy utóbbiak közül sokan lehúzhatják a rolót, ha még egy visszafogott nyár vár rájuk.
„A Táborfigyelő részére küldött visszajelzések alapján egyértelmű, valamint a látogatók a portálon töltött idejéből is látszik, hogy a szülők jó része már kiválasztotta a tábort gyermekének az idei vakációra, de sokan kivárnak, amíg végleges döntés születik arról, hogy a táborokat valóban meg lehet rendezni. Ez több szempontból is kockázatos lépés a gyerekekre nézve, ugyanis, ha a jelentkezések a mai szinten maradnak még pár hétig, a táboroztatók több turnust, esetleg kész táborokat is visszamondhatnak az érdeklődés hiányára hivatkozva. Ennek sajnos előjelei már most is látszanak.” - mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.
Félő, hogy a visszahívott turnusok, valamint a szektorban terjedő negatív visszahang miatt meg sem rendezett táborok okán kevés lesz a tábori férőhely a nyár kezdetén. Az oltások ütemezése alapján szabad nyara lehet a gyerekeknek, végre kiszabadulva a négy fal közül, önfeledten játszva kortársaikkal, de ha nem lesz elegendő kínálat a vakációs lehetőségekből, úgy ez nem tud megvalósulni.
A szülőknek nyáron ugyanúgy dolgoznia kell, mint minden évben, viszont a koronavírus miatt már kivett szabadságok még inkább megnehezíthetik a gyermekfelügyelet megoldását a 12 hetes szünetben, ami ugyancsak arra kell ösztökélje az érintetteket, hogy legyenek táborok.
„A probléma sokrétű, ugyanis, ha a szülők nem jelentkeznek a táborokba ezekben a hetekben, úgy kevesebb lesz a táborhely a nyáron, és a második visszafogottabb nyarat a táboroztatók jó része nem biztos, hogy kibírná. Fontos lenne a szülők bizalma, támogatása a táborszervezők irányába, ugyanis anyagi kockázata a családoknak nincs: ha nem lehet táborokat szervezni a nyáron a COVID miatt, úgy minden korábban befizetett előleg visszajár a szülőknek! A fenti bizalom mellett a szektor a döntéshozókat is kéri, hogy, ahogy ezt a járványhelyzet engedi, jelentsék be, hogy táborozhatnak a gyerekek nyáron, ez újfent elősegítené a jelentkezések elindulását.” - mondta el Tóth.
Arra is vigyáznia kell a szülőknek, hogy ha eldördül a startpisztoly, és hivatalosan is engedélyezik a táboroztatást, úgy az előző évhez hasonló rohamra kell számítani, azaz egyes turnusok napok, akár órák alatt is betelhetnek, és a nagy tumultusban a később ébredőknek már csak az előzőleg tervezettnél esetleg drágább vagy kevésbé ideális témájú táborok maradnak. Keresni és foglalni már most is lehet, ugyanis a Táborfigyelőn már közel 600 táborturnusból választhatnak az érdeklődő gyerekek és szüleik.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
A legjobban kereső magyar sportolók listájára a húszéves Tóth Alex is felkerült, aki több mint 800 millió forintos éves fizetést tehetett zsebre. Teljes cikk
- A kikapcsolás művészete: így legyünk valóban out of office üzemmódban nyaralás alatt 9 hónapja
- Az EU dolgozóinak negyede egy egyhetes nyaralást sem engedhetett meg magának - grafikon 10 hónapja
- Felmérés: a dolgozók fele titokban lassít a nyáron 10 hónapja
- Jobb óvatosnak lenni a tengerparton is 11 hónapja
- Mit jelez, hogy több millió munkavállaló számára csak álom a nyaralás az EU-ban? 2 éve
- Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén 2 éve
- Jól mutatják a nyaralási tervek, mekkora a kimerültség 2 éve
- Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról 2 éve
- Minden tizedik brit dolgozó korábban hagyja abba a munkát a jóidő miatt 2 éve
- Mennyiből utaznak a magyar turisták? 2 éve
- Vakáció vagy infláció? Mi lesz a nyaralásokkal 2024-ben? 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?