Közmunka az M3-as mentén
300 millió forintos közmunkaprogram indul az M3-as autópálya környezetében vízrendezési munkák ellátására.
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium meghívásos célpályázatot hirdet az épülő M3-as autópályát és a kapcsolódó útszakaszokat keresztező vízfolyások rendezésére, tisztítására, kisebb mértékű szabályozására. A vízrendezési munkák jórészt szakképzetlen munkaerőt igényelnek, a közmunkaprogramban 1145 fő munkanélkülit (ezen belül elsősorban romákat) foglalkoztathatnak majd.
Erről írt alá megállapodást Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, valamint Juhászné Lévai Katalin, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.
Pályázatot a Nyírség Foglalkoztatási Kht., az M3 Kht. és a Hajdú- Bihar Megyei Állami Közútkezelő Kht. által, egyikük gesztorságával létrehozott pályázó közösség (konzorcium) nyújthat be, mégpedig a Nemzeti Autópálya Rt. szakmai közreműködésével és társfinanszírozásával. A Nemzeti Autópálya Rt-nek vállalnia kell, hogy a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumtól igényelt támogatáson felül 300 millió Ft-tal önmaga is hozzájárul a program végrehajtásához.
A közmunkák kezdetének legkorábbi időpontja 2004. július 1. A program megvalósításának időtartama 5 hónapnál kevesebb nem lehet. A pályázati program megvalósításának végső határideje 2004. november 30.
A pályázónak szerződésben kell vállalnia, hogy a foglalkoztatni kívánt munkanélkülieken belül legalább 60%-os arányban roma munkavállalókat alkalmaz, és ennek érdekében együttműködik a helyi cigány kisebbségi önkormányzatokkal.
A pályázatokat június 15-ig kell benyújtani. A támogatásról Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter dönt június 20-ig.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?