Közmunka helyett munkaszolgálatot akar a kormány?
Az MSZP szerint a kormány az elmúlt napokban világossá tette, hogy az új közmunkaprogram egyetlen célja az állástalanok "megrendszabályozása", a kabinet közmunka helyett munkatáborokat akar.
Szűcs Erika országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón erre reagálva kijelentette: a döntés azt mutatja, hogy a kormány közmunka helyett munkatáborokat akar, ahol "munkaszolgálatosok dolgoznak belügyi felügyelet alatt". Szavai szerint a "nemzeti munkaerő-kölcsönző" a helyi gazdaság élénkítése és a közfoglalkoztatottak képességeinek javítása helyett kizárólag a társadalom peremére sodródott állástalan százezrek "megrendszabályozását" célozza.
A volt szociális és munkaügyi miniszter szólt arról is, hogy az MSZP véleménye szerint a kormány irreális terveket sző a közmunkaprogramokkal összefüggésben. Elmondta, a kabinet az Országos Roma Önkormányzattal kötött megállapodás alapján 2015-ig százezer cigány embert vonna be a munkaerőpiacra, és munkát ígér az újra dolgozni kényszerülő rokkantnyugdíjasoknak, a 90 napnál hosszabb ideje állástalanoknak, valamint 30 ezer, nyugdíjból visszatérő rendészeti dolgozónak. Ez nagyjából 400 ezer ember - mutatott rá a szocialista politikus, hozzátéve: ugyanakkor a kormány a ciklus végéig csak 300 ezer új munkahelyet helyezett kilátásba, többségüket a közmunkaprogramok keretében.
Kiemelte továbbá, hogy 2010-ben, amikor a Bajnai-kormány szabályozása volt érvényben, az önkormányzati közfoglalkoztatás átlagos havi létszáma 90 ezer fő volt, időtartama kétharmaduk esetében napi nyolc óra, hossza pedig átlagosan elérte a fél évet. Így az önkormányzati közmunkaprogram 180 ezer embert ért el, 30 ezren pedig állami közmunkát kaptak - mondta. Ezzel szemben az idén 170 ezer ember jut napi négy órában, 2-4 hónapra közmunkához, és csak 25 ezret foglalkoztatnak nyolc órában, további 9 ezer ember pedig vállalkozásoknál kaphat így munkát - ismertette a szocialista politikus, megjegyezve: mindez jelzi a közmunkaprogram romlását. Elsősorban azt kifogásolta, hogy a kormány szerinte szakított azzal az elképzeléssel, hogy minden családban legyen valaki, aki nyolc órában dolgozik.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk
2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 5 napja
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 5 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 5 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 7 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 2 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 3 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 3 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?