Közmunkaprogram mezőgazdasági idénymunkásoknak
A tavaszi fagykár által leginkább sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 1.200 idénymunkás kap közmunkát az elmaradó gyümölcsszüret idejére - mondta Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke kedden Baktalórántházán.
Az érintettek foglalkoztatására a Szociális és Munkaügyi, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 300 millió forintot különített el - mondta Sándor László.
A közmunkaprogram augusztus 15-én indul a két megyében, s október 15-ig tart. Az idénymunkások a erdőgazdaságokban, a vízügyi igazgatóságoknál és a települési önkormányzatoknál dolgozhatnak majd.
Sándor László a létszám magyarázataként hangsúlyozta: a munkaügyi szervezetek kimutatása szerint Borsod és Szabolcs megyében tavaly 1.200-an végeztek munkavállalói könyvvel egy hónapnál hosszabb idejű gyümölcsszüreti idénymunkát a gazdálkodóknál.
A program őket érinti, s ha közülük van már aki elhelyezkedett a munkaerőpiacon, vagy nem vállalja a felkínált közmunkát, akkor a 30 napos limitet 20 naposra csökkentik, s így töltik fel a létszámot.
A Közmunka Tanács vezetőjének tájékoztatása szerint az alkalmazottak legalább minimálbért kapnak foglalkoztatásuk két hónapos idejére. Az összeg az erdőgazdaságoknál és a vízügyi igazgatóságoknál természetesen kiegészül a cégek kollektív szerződésében meghatározott pluszjuttatásokkal.
Sándor László elmondta még: az idén ez a 19. programja az általa irányított szervezetnek, a mezőgazdasági idénymunkások induló foglalkoztatásával együtt több, mint 8,5 milliárd forintot fordítottak az álláskeresési gondokkal küzdő emberek alkalmazására.
Eddig összesen 14 ezren jutottak a munkanélküliek közül közmunkához, a családtagjaikkal együtt így a programok mintegy 100 ezer embert érintettek.
Kaknics Lajos, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a cég erdészetei több száz idénymunkást tudnak majd foglalkoztatni.
A társaságnál az utóbbi években 10 közhasznú program indult, jelenleg is alkalmaznak 424 közmunkást, 360 millió forint összegű térítéssel, amelyből 20 százalék önrészt fizetnek.
Megjegyezte, hogy a Nyírerdő Zrt.-t is sújtotta a tavaszi fagykár, összesen 20 ezer hektáros területen károsodtak az erdők, egy májusi adat szerint 100 millión forintot is meghaladja a káruk.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?