kapubanner for mobile

Közös doktori képzéseket indít finn partnerével a Debreceni Egyetem

Közös bölcsészettudományi doktori képzéseket indít a Debreceni Egyetem (DE) és a finn Jyvaskylai Egyetem, annak keretében a hallgatók egy-egy évet a partnerintézménynél tanulnak, és angol nyelven megvédett disszertációjukat mindkét intézmény oklevéllel ismeri el.

Gaál István, a DE Tudományegyetemi Karok centrumának elnöke a megállapodást megelőző keddi debreceni sajtótájékoztatón közölte, hogy a közös doktori programot az irodalom, a nyelvtudományok, a történelem, a néprajz, a zene és a zenepedagógia területén indítja el a két intézmény.

A Jyvaskylai Egyetemről szólva elmondta: a 150 éve alapított intézmény volt az első Finnországban, ahol finn nyelven folyt az oktatás. A Debreceni Egyetemnek - és jogelődjének - csaknem három évtizedes kapcsolata van a finn partnerrel, mindkét egyetemen oktatják a másik ország nyelvét és kultúráját.

Matti Manninen, a finn egyetem rektora a korábbi oktatói és hallgatói csereprogramok sikerességét emelte ki, erre építve szerinte gyümölcsöző lehet a közös doktori program.

Papp Klára és Petri Karonen, a két egyetem bölcsészettudományi karának dékánjai egyaránt azt remélik, hogy a karoknak sikerül megtölteniük tartalommal az egyezményt. Mint mondták, évente legalább tíz hallgató képzését tartják reális célnak a program keretében.

Duffek Mihály, a DE Zeneművészeti Karának dékánja kiemelte a zenepedagógiai doktori programot, amelyet a közelmúltban indítottak, és amely megítélése szerint a közös profil egyik fontos értékévé válhat.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek