Közszolgák: egyszer hopp, másszor kopp
Januárban és márciusban a közszolgák a tavalyinál vastagabb borítékot visznek haza, míg az év más hónapjaiban a tavalyinál is kevesebbet, ha a szerényebb keresetűek közé tartoznak.
A legjelentősebb közérzetjavulást azon közszolgák könyvelhetik el, akik tavaly július 1.-től már egyáltalán nem kaptak bérkiegészítést (ami a megszűnt 13. havi fizetés kompenzációja), azaz mindazok, akiknek elérte a fizetése a bruttó 149 ezer forintot.
Ellentmondásosabb érzéseket kelthet a bruttó 149 ezer forint alatt kereső közszolgákban a fizetésük változása: ha nem is a januári, de a februári annál inkább. Akkor ugyanis már nominálisan alacsonyabb bért kapnak majd, mint tavaly. Majd már márciusban megint egy "jó hónap" jön - érkezik a kereset kiegészítés második része - majd újra sorjáznak a rosszabb hónapok.
Az fn.hu számításai szerint például egy bruttó 120 ezer forintot kereső közszolga - alapesetben - 93515 forintot vihetett haza tavaly a kompenzációval együtt, a januári fizetése 118 882 forint, de március első napjaiban már csak 88792 forintot kap meg (dacára annak, hogy a március sokkal hosszabb a februárnál).
Lapunk számításai szerint az egész évre vetítve a nettó bérösszeg nominálisan (vásárlóértékben nem) némileg meghaladja ebben az esetben is a tavalyit, bár a bruttó bérkiegészítés kevesebb a tavalyinál (98 ezer helyett 120 ezer helyett).
Bruttó 98 ezer forintos kereset alatt pedig egyértelműen kedvezőbb a munkavállalóra nézve a szabályozás a tavalyinál - mindent összevéve tehát nem kötöttek rossz alkut az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság szakszervezetei tavaly a kormánnyal. Leszámítva, hogy a fix bérezéshez szokott közszolgák nem biztos, hogy megfelelően kezelni tudják a "hopp-kopp" bérezést.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk
- Mekkora hitelre elég az átlag és a mediánfizetés jelenleg? 1 hete
- Miért maradnak a munkavállalók a Tescónál? Interjú Túróczi Norbert HR igazgatóval 1 hete
- 725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb 2 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 2 hete
- Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 2 hete
- Nem akartak bejárni a dolgozók – most pénzt kapnak érte, és megfordult a trend 2 hete
- Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták 2 hete
- Kevesebbet keres, mint egy átlagos dolgozó – mégis ő a világ egyik leggazdagabbja 2 hete
- Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?