kapubanner for mobile

Közzétette dolgozóinak listáját a Wal-Mart

A sokat támadott Wal-Mart Stores Inc. közétette a pontos adatokat arra vonatkozóan, hogy hány nőt, etnikai kissebségbe tartozót és nyugdíjast foglalkoztat. A világ legnagyobb kereskedelmi hálózata ezzel próbál javítani a róla kialakult negatív képen.

Ezzel a lépésével a cég vallásos befektetőknek szeretne imponálni, illetve a diszkriminációs és emberi jogokkal kapcsolatos botrányai miatt megtépázott tekintélyét próbálja helyreállítani. A vállalat korábban közölt már részleteket a dokumentumból, de az egészet még sohasem közölte. A cég szóvivője elmondta, hogy ezzel a lépéssel megpróbálnak megfelelni a társadalmi nyomásnak, ami rájuk nehezedik. Majd hozzátette, hogy szeretnének egy átláthatóbb céget létrehozni, melynek mind üzleti stratégiáját, mind a kissebségekhez való hozzáállását látják és megértik az emberek - írta az msnbc.

A vállalat ellen jelenleg is több per folyik: azzal vádolják a Wal-Mart Stores Inc.-t, hogy a férfiakat előnyben részesíti a nőkkel szemben a vállalati juttatások terén és az előreléptetésnél. Emellett egy 172 millió dolláros büntetés kifizetése várhat a mamutvállalatra, mivel dolgozói azt állították, hogy megtagadták tőlük az ebédszünetet - írta korábban az mfor.hu.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek