Kreatív zugra vágynak a fiatal dolgozók
Egyelőre kevés vállalat ismerte fel, milyen nagy szükség van egy olyan helyre, ahova a munkavállalók elvonulhatnak. A fiatal tehetségek megtartásában sokat segíthet, ha a cég biztosít egy, a szokásos munkavégzés helyétől távol lévő zugot, ahol nem zavarják őket e-mailek és telefonok, és kreatív ötleteikre koncentrálhatnak.
A cégek egyelőre csak egy nagyon kis töredéke kínál olyan helyet az alkalmazottaknak, ahova el tudnak vonulni vagy ahol inspirációt tudnak meríteni az MWB Business Exchange and YouGov szolgáltató cég nagy-britanniai felmérése szerint. A megkérdezettek mindössze hat százaléka közölte, hogy található ilyen az irodájukban, míg 21 százalék szerint ezeknek az úgynevezett break out (= nagyjából kitörési) helyeknek a biztosítása döntő tényező az új munkaadó megválasztásánál - írja az Online Recruitment.
Azok, akiknél jelentős tényező a "kreatív zugok" megléte, a 18-24 és a 24-34 éves kategóriákba tartoztak. A kutatás megmutatja azt is, hogy ha a cégek vonzóvá akarják tenni magukat és meg akarják tartani a fiatal tehetségeket annak érdekében, hogy növekedni tudjanak, biztosítani kell egy ilyen területet, akár távol a szokásos munkavégzés helyétől.
Tom Conway-Gordon szabadúszó kommunikációs szakember közölte: nagyon jelentős ezeknek a break out területeknek a létrehozása, ahol őszintén és nyíltan lehet beszélgetni messze az íróasztaloktól, és ahol a munkatársak megvitathatják az új ötleteket vagy specifikus projektekre tudnak fókuszálni. Így megmenekülhetnek az e-mailek, telefonok tömkelegétől és más zavaró irodai tényezőktől, és százszázalékosan kollegáikra, a kreatív ötleteikre és véleményükre koncentrálhatnak.
hirdetés
Ezek az adatok azt mutatják, hogy az ilyen helyek megléte döntő és nem biztos, hogy elég, ha az irodában van egy kijelölt hely, ahol a dolgozók inspirációt meríthetnek és nagyszabású ötleteken gondolkozhatnak. Enélkül megölik a kreativitást és jelentősen veszítenek a munkavégzés, esetleg magának a vállalatnak a hatékonyságából - kommentálta az eredményeket John Spencer, a MWB Exchange vezérigazgatója.
Különösen az internetes és technológiai cégeknél fontos, hogy legyen egy ilyen "kreatív terület", ahol az alkalmazottak el tudnak menekülni íróasztaluktól. Ez hozzájárulhat a dolgozók motiváltságának és jó hangulatának biztosításában, ami magasabb termelékenységhez segítheti a céget.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?