kapubanner for mobile

Krízisalap: felajánlották fizetésüket a miniszterek

Egyhavi fizetésüket ajánlották fel a miniszterek a krízisalapba, összesen 16,5 millió forintot - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.

A kormány szerdai döntése alapján augusztus 1-jén indul a szociális kríziskezelő program, amely november 30-ig tart.
A programot a kabinet által egymilliárd forinttal létrehozott, nyitott alapból finanszíroznák.

Szollár Domokos elmondta: számításaik szerint négymilliárd forint körüli összeg lehet a krízisalapban, és remélik a magánszférából is egyre többen hozzájárulnak majd ehhez. Kérdésre válaszolva hozzátette: úgy tudja, a szocialista frakció is készül valamilyen felajánlásra. A Fideszre vonatkozó kérdésre azt válaszolta: erről nincs információja.

A krízisalapból a nehéz helyzetbe került az aktív korú emberek kaphatnak egyszeri, 20-50 ezer forint közötti, különös méltánylást igénylő esetben 100 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbér összegét; az idén ez havi 57.817 forint.

Támogatást azok kaphatnak, akiknek a családjában a jövedelem legalább 30 százalékkal csökkent, illetve ha a lakáshitel törlesztő részletének növekedése elérte a 30 százalékot, és nem kapnak önkormányzati támogatást sem.

Az érintettek augusztus 1-jétől fordulhatnak az önkormányzati jegyzőhöz, aki a szociális szolgálatokon keresztül azt állapítja meg, hogy a beérkezett kérelem megfelel-e a jogszabályi feltételeknek. Ha igen, akkor azt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság regionális szervezeteihez továbbítja, amely gyors eljárásban, 30 napon belül intézkedik a kiutalásról.

A krízisalap számlaszámára bárki befizethet hozzájárulást, és forrásait gyarapítja a PSZÁF banki bírság-bevételeiből származó 800-1.000 millió forintnyi plusz összeg. Ezek mellett az alapba kerül az állami vállalatvezetők kétmillió forintos fizetése feletti összeg, illetve Bajnai Gordon miniszterelnök fizetése is.

Az áramszolgáltatók extraprofitjukból 2-2,5 milliárd forinttal járulnak hozzá az alaphoz.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek