Krízisalap: még senkinek nem utalták a segélyt
Elsősorban azokban a régiókból igényelnek támogatást a krízisalapból, ahol a gazdasági válság óta tömegével bocsátották el a dolgozókat, így az Észak-alföldi és az Észak-magyarországi régióból. A Fidesz gyalázatos szemfényvesztésnek nevezte a krízisalapot - írta a Népszava az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság első összesítése alapján.
Eddig még senkinek nem utaltak segélyt, a kérelmek elbírálása folyamatban van - tájékoztatta a lapot a főigazgatóság.
A szakértőknek részben igazuk lett, a krízisalap indulásakor ugyanis úgy nyilatkoztak, nem a hátrányos helyzetű kistérségekből, hanem a fejlettebb régiókból érkezik majd a legtöbb igény, a válság miatt ugyanis onnan bocsátottak el sok munkavállalót - hívja fel a figyelmet a cikk, utalva arra, hogy a munkanélküliség egy év alatt a Nyugat- és a Közép-dunántúli, valamint az Észak-alföldi régióban nőtt a leginkább. A Közép-Dunántúlon például az esztergomi Suzuki gyár tömeges elbocsátása miatt, a Nyugat-Dunántúlon pedig a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt., illetve a General Electric létszámleépítése miatt veszítették el tömegével a munkájukat.
A főigazgatóság összesítése szerint sokan reménykednek abban, hogy nehéz helyzetükön enyhíthet a vissza nem térítendő támogatás, a Fidesz ennek ellenére létrehozása óta támadja a programot. Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője megismételte az ellenzéki párt vesszőparipáját: a krízisalap valójában az MSZP választási pártkasszája - írja a Népszava.
A kríziskezelő program számlaszámán a kormány által felajánlott 1 milliárd forinton felül 3 milliárd 188 millió 623 ezer 130 forint van. Előzetes becslések alapján körülbelül 5,5 milliárd forint gyűlhet össze, a felajánlásokat november 15-ig várják - emlékeztet a cikk.
Népszava
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?