kapubanner for mobile

Külföldi részlegeit erősíti az SAP

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A legnagyobb európai szoftvergyártó vállalat hangsúlyosabbá kívánja tenni külföldi kutatóbázisait, s összességében több munkahelyet szeretne teremteni külföldön, mint Németországban.

A cég tervei szerint a jövőben az eddiginél kisebb mértékben koncentrálódna Walldorfra a kutatói bázis. Míg a konszern jelenleg kutatási- és fejlesztési munkáinak 70 százalékát a bonyolítja le Németországban, addig középtávon csupán minden második kutatót foglalkoztatnának ott.
A legnagyobb fejlesztő-laboratórium a jövőben is a cég bázisának számító Walldorfban lesz, a külföldi egységeknél azonban több embert vesznek majd fel, mint a hazaiaknál, mondta el a Welt am Sonntagnak Henning Kagermann, az SAP vezetője.

Emellett a cég tervei szerint a jövőben az irányítási-igazgatási feladatok egy részét is külföldre helyezik ki, ez azonban kevesebb, mint 100 német munkahelyet veszélyeztet.

A vezetés törekvéseit jellemzi az a tény, hogy a cég idén 2500 új állást teremt, ennek nagy részét azonban külföldön. Világszerte jelenleg több, mint 30 ezren dolgoznak az SAP-nál.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek