Különalku van, béke még nincs Ferihegyen
A ferihegyi földi kiszolgálás egy részét végző Celebi GH Kft. menedzsmentje a dolgozók egy részére vonatkozó megállapodást kötött pénteken a szakszervezet kihagyásával, közvetlenül a munkavállalókkal.
Limburger Lóránt, a kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a munkáltató - a szakszervezetek nélkül - megállapodott az áruszállítás területén lévő mintegy 120 dolgozóval a béremelés mértékéről.
A dolgozók elfogadták a Celebi által ajánlott hat százalékos alapbéremelést, valamint azt is, hogy a kft. a bérelt munkaerőt rugalmas munkarend mellett állományba veszi. A cargón kívül a rakodók közül is mintegy húszan jelezték, hogy készek aláírni az egyezséget, tette hozzá a vezető.
Limburger szerint egyébként a dolgozók saját maguk keresték meg a menedzsmentet, hogy elfogadják ajánlatukat. "Megértették, hogy a megegyezés a saját érdekük is, a sztrájkfenyegetés elhúzódásával ugyanis a Celebi megrendeléseket veszíthet" - emelte ki. Az ügyvezető igazgató becslése szerint a munkavállalóknak maximum a fele állhat a megállapodást elutasító Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) mögött.
Máshogy látja a történéseket a Celebi munkavállalóinak 70 százalékát képviselő öt szakszervezet (LDFSZ, RDSZSZ, JESZ, FORTISZ, RFDFSZ). Úgy vélik, a munkáltató nem riad vissza a fenyegetés törvénytelen eszközeitől sem, ezért tettek kísérletet arra, hogy "kollektív megállapodás helyett egyéni alkut próbáljanak kötni 30-35 munkavállalóval" - jelentette ki Csorba Attila. Az LDFSZ elnöke szerint ráadásul utóbbiak jelentős részben a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő kölcsönzött munkavállalók közül kerülnek ki.
Szerinte a munkáltató mostani kísérletei arra irányulnak, hogy a közel 95 százalékos támogatottságú munkabeszüntetéseket letörjék. A szakszervezetek a tárgyalások eddigi eredménytelensége miatt megkezdték tagjaik megkérdezését a további lépésekről.
Mint ismert, a dolgozók az elmúlt hetekben többször tartottak munkabeszüntetést a Celebinél. Legutóbb éppen a húsvéti ünnepek idejére időzítették kétnapos sztrájkjukat, és jelezték, hogy megegyezés hiányában újabb, akár 72 órás munkabeszüntetést is hirdethetnek. A húsvéti akció idején harminchárom járatot kellett törölni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?