Kutatóközpont és kihelyezett egyetemi tanszék lesz Nyíradonyban
Kelet-magyarországi Vidék- és Területfejlesztési Kutatóközpont létrehozásáról és ehhez kapcsolódóan kihelyezett tanszék megalapításáról írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot a térség országgyűlési képviselője és a Debreceni Egyetem rektora szerdán Debrecenben.
Tasó László és Szilvássy Zoltán egyaránt a térség gazdasági felemelkedésének és versenyképessége javításának támogatásával, az egyetemi tudás mielőbbi gyakorlati hasznosulásával indokolta a kezdeményezést.
Tasó László fideszes képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára kiemelte: a mezőgazdasági, kertészeti és élelmiszer-ipari kutatásokra alapozott fejlesztéseket kiterjesztik a határ túloldalára, az érmelléki és a szatmári területekre is.
Tasó László reményei szerint a leendő nyíradonyi kutatóközpont egy az egész országra, illetve a határ menti régiókra is kiterjedő hálózat első intézménye lesz, amelynek a működtetéséhez szeretnének központi és európai uniós forrásokat is megszerezni.
Az infrastruktúráért felelős államtitkár az MTI érdeklődésére elmondta: Nyíradony térségében szeretnének egy nagyállat-vágóhidat létrehozni, amelyhez érmelléki vágópontok is kapcsolódnának. Biomasszaüzem, zöldség- és gyümölcsfeldolgozó létesítéséről, valamint a mangalicavágás térségbeli kiterjesztéséről is folytatnának vizsgálatokat – tette hozzá.
Az együttműködés koordinálására öttagú irányító testületet hoz létre az egyetem és Nyíradony önkormányzata, jövőre pedig elkezdődhet a kutatóközpont tervezése – fűzte hozzá Tasó László.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?