kapubanner for mobile

Lassú bérfelzárkózás várható

Az Ausztriával szomszédos új EU-tagok bérszínvonala csak igen lassan közelít az osztrák szinthez egy bécsi tanulmány szerint. Igaz, az árszínvonal felzárkózása is fokozatos lesz.

A magyarországi átlagbérek még 2020-ban is csak az akkori ausztriai szint kétharmadát érik majd el vásárlóerő-paritáson - jósolja legfrissebb tanulmányában az osztrák munkáskamara. Nominálisan számítva még lassabb lesz a hazai bérfelzárkózás üteme: 2020-ra a magyarok csupán az ausztriai átlag 55 százalékát keresik majd.

A két mutató közti különbség azt tükrözi, hogy a hazai árszínvonal még tizenöt év múlva is alacsonyabb lesz a "sógorokénál". A különbség azt is jelenti, hogy vásárlóerő-paritáson (vagyis az azonos összegért megvásárolható áruk és szolgáltatások mennyiségét tekintve) 2020-ban is többet ér majd a magyarországi kereset, mint nominális értéken. Ez voltaképpen a már a nyolcvanas évek óta fennálló helyzet továbbélése lenne, noha Magyarország időközben (várhatóan 2010-ben) bevezeti majd az eurót. A valutaárfolyamon való összehasonlításnak ez természetesen véget vetne, de az osztrák kutatók szerint az eurózónatag Magyarországon is elmarad majd az árszínvonal az ausztriaitól, tehát lesz értelme külön-külön nominális és vásárlóerő-paritásos bérszínvonal-összehasonlításokat készíteni.

Az euróátvétel egyébként nem gyorsítja a bérfelzárkózást a bécsi tanulmány szerint. Az osztrák kutatók ugyan a cseh, a szlovák, a szlovén és a magyar valuta 15 százalékos nominális felértékelődésével számolnak az egységes valuta bevezetését megelőző időszakban (ennyit engedélyez maximálisan az ERM II árfolyamrendszer, amelynek betartása az euró átvételét megelőző legalább kétévben kötelező), ám ennek hatása a vásárlóerő-paritáson számolt bérek felzárkózására nem sokat gyorsít a nominális bérek lassú emelkedésén.

Az euróbevezetés időpontja közvetlenül valóban nem befolyásolja a bérfelzárkózás ütemét - mondta lapunknak Palócz Éva, a Kopint-Datorg tudományos vezérigazgató-helyettese. Szerinte az államháztartási hiány csökkentését, amely az egységes valuta átvételének kritériumaként is szerepel, euróbevezetés nélkül is végre kellene hajtani. A deficitlefaragás a közszféra béremelkedési ütemének visszafogásán keresztül lassíthatja ugyan némileg a versenyszféra bérszínvonalának emelkedését, de ez a hatás korlátozott.

Az Ausztriával szomszédos új EU-tagországok közül csupán Szlovéniában érheti el 2020-ra a bérszínvonal az osztrák szint háromnegyedét - vélik az osztrák kutatók. A bérkülönbségek tartós fennmaradása miatt még sokáig meglesz az ösztönzés a szomszédos országok munkavállalói számára, hogy Ausztriába jöjjenek dolgozni - vonta le a következtetést a tanulmányból Herbert Tumpel munkáskamarai elnök.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek