Lazítás: a nyakkendő elszáll, az öltöny megmarad
A nagy melegben a munkáltatók sem veszik annyira szigorúan az öltözködési kódexet - néhol jöhet a short és a szandál is
Minden idők legforróbb júliusa az öltözködési előírások felülvizsgálatára késztette a brit munkaadókat - írja a Népszabadság. A cikk szerint a hőhullám tetőpontján a Peninsula elnevezésű munkajogi iroda felmérést készített: lazít-e a szokatlan időíjárás a merev hagyományokon.
A közvélemény-kutatás arra az eredményre jutott, hogy tíz cég közül kilencben az - inkább csak informálisnak mondható - öltözködési kódex nyáridőben immár nem teszi kötelezővé a nyakkendő viselését.
Sok munkahelyen viszont az a kompromisszumos politika érvényesül, hogy kevésbé számít, mit visel a dolgozó, miközben a számítógép képernyője előtt üldögél, de a hagyományos üzletember megjelenését kell magára öltenie, amikor ügyféllel találkozik.
Így ha valaki, dacolva a rekkenő hőséggel, mégis ragaszkodik a konzervatív eleganciához, szinte bizonyosan olyan pozíciót tölt be, amelyben megjelenésének külön súlya lehet - írja a lap.
A felmérésben részt vevő 560 szervezet négyötödének tapasztalata szerint a könnyedebb viselet kifejezetten jót tesz a hatékony munkavégzésnek. A sportos elegancia elfogadásáért még a Szakszervezetek Országos Szövetségének főtitkárától is dicséretet kaptak a munkaadók. Egyes cégek egészen odáig elmentek, hogy póló vagy rövid ujjú ing, short és szandál viselésére is áldásukat adták - olvasható az újság mai számában.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?