kapubanner for mobile

Leállt a termelés a csongrádi gabonafeldolgozó üzemben

Leállították a termelést a térség egyik legnagyobb gabonafeldolgozó üzemében, a csongrádi malomban, miután a tulajdonos, a helyi kenyérgyárat is működtető Csongrádi Kenyér Kft. fizetésképtelenné vált - erősítették meg a Napi Gazdaság értesülését a cégnél.

Közölték, hogy a felhalmozott adósságok miatt a termelést kénytelenek voltak leállítani, ám csődről egyelőre nincs szó. Azon dolgoznak, hogy mielőbb újrainduljon az üzem, és a hitelezők, illetve a beszállító termelők megkapják pénzüket. A cikk szerint a társaságnak jelenleg több mint százmillió forintnyi adóssága van.

A Csongrádi Kenyér egyik vezető beosztású, ám neve elhallgatását kérő munkatársa elmondta: már elkezdődött egy átfogó, reorganizációs program kidolgozása, amit elsősorban hitelből szeretnének megvalósítani. Abban bíznak, hogy a cég néhány héten belül ismét újraindíthatja a termelést és a dolgozókat is megtarthatják - olvasható a Napi Gazdaságban.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek