Leépítések és lemondások a Braunál
A munkavállalók 17 százalékát érintő csoportos létszámcsökkentést hajt végre 2005 elején a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt.,valamint három vezető december 31-iki hatállyal lemond igazgatósági tagságáról.
Leépítések és lemondások a Braunál 2004. december 10. FigyelőNet, MTI-Eco A munkavállalók 17 százalékát érintő csoportos létszámcsökkentést hajt végre 2005 elején a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt.,valamint három vezető december 31-iki hatállyal lemond igazgatósági tagságáról. hirdetés Ön mit szól hozzá? A társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken az idei évben kialakult nehéz piaci körülményekkel indokolta a leépítést, illetve azzal, hogy a jövőbeni hatékonyabb működés és a versenyképesség megőrzése érdekében szükséges a szervezeti felépítés átszervezése. A társaság azt is bejelentette, hogy Kelemen Irma, Németh Árpád és László Attila igazgatósági tagok 2004.12.31-iki hatállyal lemondtak tisztségükről. A Brau Union sörgyár 2004 első félévében 390,7 millió forint adózás előtti eredményt ért el, ami 83 százalékkal elmaradt az előző első féléves profitjától. A társaság üzemi szintű nyeresége mindössze 341 millió forintot tett ki, szemben a múlt év első felében elért 2,36 milliárd forinttal. A Brau árbevétele ugyanakkor 17,2 százalékkal 19,55 milliárd forintra nőtt.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?