Lefaragja bérköltségeit a Duna Tv: száz dolgozót ment meg
A nagy "lefaragások" esztendejeként beszélt az MTI-nek 2009-ről Cselényi László, a Duna Televízió elnöke. Az emberek elbocsátása helyett inkább a bérköltségeket csökkentik le: nincs béremelés, 13. havi juttatás.
A Duna Televízió elnökének közlése szerint - 9,5 milliárdos bevétel mellett - így is mintegy 250 milliós mínusszal számolnak az idei évre a tavalyi, pár tízmilliós plusz után, valamint azzal kalkulálnak, hogy a 30 százalék körüli reklámpiaci visszaesés a Duna Televízió hirdetési bevételeit is "jelentős mértékben" visszaveheti.
"Legfeljebb külső együttműködéssel tudjuk bizonyos műsorainkat folytatni" - mondta Cselényi László, megjegyezve, hogy értékelhető megtakarítást csak a napi produkciók esetében érhető el. Jellemzően a szórakoztató műsorokat lehet kiszervezni, "másban nemigen van fantázia, vagy az nemigen összeegyeztethető a közszolgálatisággal" - tette hozzá a Duna Televízió elnöke.
Noha egy esztendeje azt kérte Cselényitől a felügyelő kuratórium elnöksége, hogy mintegy százzal csökkentse a 510-es létszámot, ennek most nem kíván eleget tenni, mert azzal - a családokat is beleszámítva - "ezer embert tennénk boldogtalanná". "Inkább mindenki összébb húzza magát: nincs béremelés, 13. havi fizetés, valamelyest csökkentjük a juttatásokat, figyelve arra, hogy ne vegyünk el a gyengébben keresőktől, a csúcsokból - így a menedzsment fizetéséből - kissé vegyünk vissza" - mondta, megjegyezve, hogy a bérköltségek egytizedének visszafogása szerepel az idei tervekben.
MTI/Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?