Lejárt az első női alkotmánybíró mandátuma
Az Alkotmánybíróság teljes ülésén búcsúztatták el kollégái Tersztyánszkyné Vasadi Évát, akinek február 23-án lejárt az alkotmánybírói mandátuma.
Lejárt az első női alkotmánybíró mandátuma2006. február 24.
Az Alkotmánybíróság teljes ülésén búcsúztatták el kollégái Tersztyánszkyné Vasadi Évát, akinek február 23-án lejárt az alkotmánybírói mandátuma.
Megüresedett helyét február 24-étől Paczolay Péter foglalja el, akit február 6-án választott meg alkotmánybírónak az Országgyűlés.
Az első magyar női alkotmánybírót két jelölttársával – Bihari Mihállyal és Kukorelli Istvánnal – együtt 1999 júliusában választották meg a taláros testületbe. Tersztyánszkyné Vasadi Éva az alkotmánybírói székben férjét, Tersztyánszky Ödönt váltotta, aki 1990 nyarától kilenc évig alkotmánybíráskodott.
Tersztyánszkyné Vasadi Éva 1958-ban végzett a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Ezt követően ügyvédjelölt, 1962-1964 között ügyvédi-jogtanácsosi vizsgát tett. 1961-től 1989-ig az Országos Takarékpénztárnál dolgozott; az OTP Központ Jogi Igazgatóságának vezető jogtanácsosa, majd a Lakáshitelezési- és Beruházási Főosztály vezetője volt. 1989-től az Alkotmánybíróság főtanácsosaként dolgozott. 1997 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen címzetes docensként pénzügyi jogot oktat. Nyugállományba vonulása után a pénzügyi alkotmányosság kérdéseiről tervez tankönyvet írni.
forrás: Jogi Fórum/ Alkotmánybíróság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?