Lejegelt munkanélküliség - új hűtőgépgyár Nyíregyházán
Évi 560.000 hűtőgép gyártására nyitották meg Nyíregyházán az Electrolux új gyáregységét. A 65 milliós, 36 ezer négyzetméteres óriásberuházás révén Szabolcsban 600 új munkahely áll rendelkezésre, ami nem kis segítség a közel 20 százalékos munkanélküliséggel küzdő régiónak.
A svéd Electrolux társaság a magyar kormány tavalyi kétmilliárdos vissza nem térítendő támogatásának köszönhetően új gyáregységet hozott létre Nyíregyházán. A kormány azért kényszerült a támogatás megszavazására, mert Szabolcs térsége kirívóan magas, 18-19 százalékos munkanélküliséggel küzd. Az új, 36 ezer négyzetméteres gyártócsarnok felavatása után azonban 600 új munkahely áll majd rendelkezésre a helyi lakosság részére.
A beruházás azért is kiemelkedően fontos, mert a gyáravatással Magyarország lesz az Electrolux legnagyobb hűtő-, és fagyasztóláda-gyártó bázisa Európában. Az immáron 150 országban jelenlévő cég közel 77 ezer alkalmazottal és évi 17 milliárd dolláros forgalommal büszkélkedhet világszerte. Mint arról a cég vezetősége a sajtót tájékoztatta: a nyíregyházi gyáregységgel együtt évi 4,2 millió terméket állítanak elő és 3600 alkalmazottat foglalkoztatnak Magyarországon.
A Népszava jelentése nyomán
A beruházás azért is kiemelkedően fontos, mert a gyáravatással Magyarország lesz az Electrolux legnagyobb hűtő-, és fagyasztóláda-gyártó bázisa Európában. Az immáron 150 országban jelenlévő cég közel 77 ezer alkalmazottal és évi 17 milliárd dolláros forgalommal büszkélkedhet világszerte. Mint arról a cég vezetősége a sajtót tájékoztatta: a nyíregyházi gyáregységgel együtt évi 4,2 millió terméket állítanak elő és 3600 alkalmazottat foglalkoztatnak Magyarországon.
A Népszava jelentése nyomán
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?