Lélekölő munka a vörösiszapot lapátolni
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb mint 100 önkéntes dolgozott a nemzeti ünnepen, hogy hétfőre Devecser megtisztulhasson. Három hete folyik a "lélekölő munka" az iszapáradat által elöntött három településen, most közel 700 fő munkálkodik szinte folyamatosan a kárelhárításon. Példamutató az összefogás a térségben.
Az iszapömlés sújtotta Devecseren munkával telt a nemzeti ünnep. A Caritas ideiglenes segélyközpontjában csak egy önkéntes lány sóhajtása jelezte, tényleg, ma 23-a van. "Meg kellene igazítani a kitűzött lobogót" - tette még hozzá.
Három héttel azután, hogy a timföldgyár zagytározójának 10-es kazettája beszakadt Devecseren, közel 100 önkéntes dolgozik a hatóságokkal együtt, hogy a kitűzött célt elérjék: a falut meg kell tisztítani hétfőre. Az ´56-os forradalomra és szabadságharcra nem emlékeznek tehát Kolontáron, Devecseren és Somlóvásárhelyen - a helyiek legnagyobb öröme, hogy süt a nap, és nem esik az eső.
A hét elején viszont esett, a talaj még jobban felázott és fellazult, az elöntött területeken van, ahol 30 centire is elsüllyed az ember lába. Az "égi áldás" már csak azért is tetézi a bajt, mert az eső a lúgos kémhatású és szennyező vörösiszapot könnyen bemossa a talajba még nagyobb károkat okozva ezzel. Egy kis csapadék ráadásul alámoshatja a még ép tározókon felfedezett repedéseket is.
A közel ötezer lakosú Devecseren 297 házat rongált vagy semmisített meg az október 4-én kiömlő és közel 4 órán át hömpölygő vörösiszap. A város közel egyharmadát érintette a katasztrófa. Most a látvány lehangoló. Elhagyott és üres házak a főtér mögött, melyeken a tulajdonosok telefonszámai láthatóak. Bizonyos szakaszokon az iszapömlés olyan nyomot hagyott, hogy az embernek az a benyomása, mintha direkt festettek volna több házra egy vörös sávot egy-másfél méter magasságban. Mindenféle használati tárgyak hevernek elszórva, néhol még mindig vannak állattetemek is. Az önkéntesek a valamikori Batthyány utcába mennek dolgozni - velük tart a Privátbankár tudósítója is. A kármentési tervet a szakemberekkel minden reggel megbeszélik, mindenki tudja, mi a dolga, kevés a felesleges mozdulat.
Alapvetően két fontos munkája van azoknak, akik terepre mennek dolgozni: iszapot kell lapátolni és gipszet kell széthinteni az elöntött területeken. Több mint 300 tonna iszapot és földet mozgattak már meg az itt dolgozók, a munkagépek mellett sokan lapáttal és talicskával veszik fel a küzdelmet a vörös áradat nyomai ellen. Szinte percenként tűnnek fel teherautók, hozzák-viszik a vörösiszappal megtelt konténereket. Az így összegyűjtött iszapot a Mal Zrt. egyik eddig üres tározójába viszik, amely hamarosan megtelik (Az MTI hétfői tájékoztatása szerint a hétvégén valóban megtelt az a kijelölt tározó, amelybe a katasztrófavédelem eddig hordta az ajkai katasztrófa sújtotta térségből összegyűjtött vörösiszapot és törmeléket, ezért arra kérik a Mal Zrt.-t, jelöljön ki egy újabb területet a további szennyezőanyagok tárolására. )
A gipsz szétterítésében bobcatek segítenek, de a mély talajba bemerészkednek a nagyobb szállító járművek is. Helyiekkel szinte nem is találkozni. A város épen maradt részében sincs nagy mozgás, a polgármesteri hivatal és a templom körül berendezkedtek a különböző segélyszervezetek, akik folyamatosan gondoskodnak az adományok elosztásáról. A kiadó helyeken most is sokan várnak a sorukra. E mellett ebédet készítenek a helyben dolgozóknak.
Mindenhol adnak az önkénteseknek felszerelést, de az igazi és megbízható munkaruha (kesztyű, overál, védőszemüveg) csak a kijelölt központokban szerezhető be. Az önkéntesek fehér, vastag overálban, gumicsizmában, egy vékonyabb vászon- és egy vastagabb gumikesztyűben valamint védőszemüvegben és maszkban dolgoznak. "Ha a szemedbe megy az iszap, ma nem otthon alszol, hanem viszünk a kórházba" - mondja Ali, aki szintén régóta teljesít önkéntes szolgálatot Devecseren, mint mondja, "állampolgári kötelességből". A munka már a felszerelés miatt sem egyszerű, a szemüveg leszűkíti az ember látóterét, az overálban pedig meg lehet sülni. A maszkot időnként cserélni kell, ez látszik is amúgy: 2-3 óra után már vörösre színeződik a textil.
Az önkéntesek mellett katonák, tűzoltók és katasztrófavédők dolgoznak Devecseren. A faluba bejutni nem egyszerű, több ellenőrző ponton kell áthaladni: csak az mehet be, aki dolgozik. A hétvégére a halottak napja miatt enyhítettek egy keveset a szigoron. A budapesti tűzoltók már elhagyták Veszprém megyét, de a tisztítókocsik közül sok a fővárosból van, hatalmas betűkkel hirdetik: "Együtt a tisztább Budapestért!"
Nehéz elhinni, hogy hétfőre végezhetnek a munkával, hiszen nagyon sok a tennivaló. Elgondolkodtató, hogy a főút másik oldalán lévő kastélyparkot már "tisztának" minősítették, hiszen az iszapár nyoma még mindig ott van a fák törzsén, ha magát a mérgező masszát már el is takarították a földről. Tiszta, ahhoz képest, ahogy két hete kinézett, de soha nem lesz olyan, mint volt.
Vasárnapra még több önkéntest várnak, és még több kamion áll munkába a hírek szerint. Az itt dolgozók lelkesedésén nem fog múlni a "siker", ez szinte biztos. Az összefogás és a segítőkészség példátlan.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?