Lemond Budapest főpolgármester-helyettese
A Népszabadság jelentése szerint a fővárosi közigazgatás vezetésében krízishelyzet alakult ki. Valószínűleg a napokban fogja beadni lemondását Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettes is a teljesíthetetlen költségvetési rendeletekre hivatkozva.
Atkári János, Budapest gazdasági főpolgármester-helyettese a Népszabadság értesülése szerint lemondását fontolgatja. Elmondása szerint az újonnan meghozott költségvetési rendelet betartásától függ további mandátuma, de mivel ez teljes mértékben -többek szerint is- lehetetlen vállalkozás, ezért valószínűleg csak napok kérdése, hogy távozik posztjáról.
Mint azt a napilaptól megtudhattuk, Demszky Gábor főpolgármester már korábban megfosztotta Atkárit egy -az egyébként gazdasági főpolgármester-helyettesi hatáskörbe tartozó- jogkörtől. Demszky ugyanis Atkári helyett Tiba Zsolt főjegyzőt bízta meg a kerületekkel történő forrásmegosztási tárgyalások irányítására. Bár a döntés létjogosultságát jogilag is erősen vitatják, Tiba mind a mai napig vezetője a november 23.-án megrendezésre kerülő forrásmegosztási tárgyalások hivatalos lebonyolításában.
Atkári János helyére a Fidesz hivatalosan is közzétett javaslatában felmerült Lakos Imre -budapesti SZDSZ-elnök- kinevezésének lehetősége.
A NOL és a Napi jelentése nyomán

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?