kapubanner for mobile

Lemondott a MÁV Rt. elnöke

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter elfogadta Udvari László a MÁV Rt. elnökének lemondását.

Lemondott a MÁV Rt. elnöke 2004. december 22. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter elfogadta Udvari László a MÁV Rt. elnökének lemondását. Ön mit szól hozzá? Udvari László az MTI érdeklődésére kedden elmondta: kérést azzal indokolta, hogy 70 évesen nem vállalhatja a vasút modernizálásának további, nagyszabású feladatait, erre egy új csapatot kell építeni. Kóka János a lemondást elfogadva méltatta és elismerte Udvari László két és féléves munkájának eredményeit, és felkérte arra, hogy tudományos, elméleti tevékenységével támogassa a vasút korszerűsítését. A távozó vezető ezt elmodása szerint a megtisztelő felkérésnek akkor tud eleget tenni, ha Kóka János továbbra is fenntartja a vasút piacosítására, a több szereplős vasúti modellre vonatkozó elképzeléseit, illetve a kormány is jóváhagyja ezt. A MÁV Rt. elnöke aláhúzta: csak egy ilyen modell kimunkálásában, megvalósításában kíván részt venni, mert szerinte csak ez szolgálja az ország és a vasút érdekeit. Az egyik irány, Udavari szerint, hogy továbbra is egy vállalati struktúrában maradjanak fenn a különféle vasúti szolgáltatások, és különféle hatékonyságjavítási módszerekkel próbálkozzanak. Európában erre is van példa. Ennek alternatívája a vasút piacosítása, az, hogy több szereplős forma alakuljon ki, külön-külön társaságokba szervezve a pálya-, a személyszállítási és az árufuvarozási szolgáltatásokat. Az európai gyakorlat szerint ez a forma sokkal több helyen hozott eredményeket és Udvari László szerint feltétlenül ezt a modellt kell Magyarországon is kidolgozni, megvalósítani, vállalva az ezzel együtt járó feszültségek megoldását. Udvari lemondása akkor válik joghatályossá, ha azt az alapítói ülés - amelyet csütörtökre hívott össze - elfogadja. lapértesülések szerint Mándoki László, a céget 2002 óta irányító vezérigazgató pozíciója sem biztos. A Világgazdaság megbízható forrásokra hivatkozva nemrég közölte: az új vezérigazgató Gaál Gyula, a GKM politikai államtitkára lehet, aki éppen hétfőn a bányászati törvény parlamenti szavazását megelőző zárszavában jelentette be lemondását.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek