Lemondott a román köztévé vezetője
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLemondott a román köztelevízió elnök-vezérigazgatója kedden. A román média szerint Claudiu Saftoiu így akarta elkerülni, hogy a parlament leváltsa.
Saftoiu a parlamenthez intézett levelében kérte a felmentését röviddel azelőtt, hogy a törvényhozás szavazott volna a televízió tavalyi éves beszámolójáról. A sajtó úgy tudja, hogy a kormánypártok a beszámoló leszavazására készültek, ami Saftoiu és az igazgatótanács leváltását jelentené.
Claudiu Saftoiu felmentése mellett azt is kérte, hogy a parlament ne utasítsa el a beszámolót, így legalább az igazgatótanács a helyén maradhat. Szerinte ellenkező esetben lehetetlen helyzetbe kerül a köztévé. Saftoiu tavaly nyár óta vezette a súlyos anyagi gondokkal küzdő Román Televíziót.
Claudiu Saftoiu felmentése mellett azt is kérte, hogy a parlament ne utasítsa el a beszámolót, így legalább az igazgatótanács a helyén maradhat. Szerinte ellenkező esetben lehetetlen helyzetbe kerül a köztévé. Saftoiu tavaly nyár óta vezette a súlyos anyagi gondokkal küzdő Román Televíziót.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
