Lengyelországban 12,8 százalékos a munkanélküliség
Lengyelországban közel 13 százalékra, 2007 májusa óta a legmagasabb szintre nőtt a januári munkanélküliség a lengyel munkaügyi miniszter csütörtöki előrejelzése szerint.
Jolanta Fedak azt mondta, hogy a januári munkanélküliség várhatóan 12,8 százalékra emelkedett a decemberi 11,9 százalékról. A miniszter szezonális okkal indokolta a növekedést, azzal, hogy az igen hideg januárban megnőtt az elbocsátások száma az építőiparban.
Egy éve januárban szintén megugrott a munkanélküliség, 10,5 százalékra a 2008 decemberi 9,5 százalékról.
Tavaly a lengyel gazdaság volt az egyetlen az Európai Unióban, amelyet elkerült a recesszió, a bruttó hazai termék (GDP) 1,7 százalékkal nőtt. Várakozások szerint az idén a GDP legalább 2,6 százalékkal nő, de a gazdaság élénkülésének jelenlegi üteme még nem túl jelentős ahhoz, hogy mérsékelje a munkanélküliséget.
Egy éve januárban szintén megugrott a munkanélküliség, 10,5 százalékra a 2008 decemberi 9,5 százalékról.
Tavaly a lengyel gazdaság volt az egyetlen az Európai Unióban, amelyet elkerült a recesszió, a bruttó hazai termék (GDP) 1,7 százalékkal nőtt. Várakozások szerint az idén a GDP legalább 2,6 százalékkal nő, de a gazdaság élénkülésének jelenlegi üteme még nem túl jelentős ahhoz, hogy mérsékelje a munkanélküliséget.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?