Letette esküjét az új külügyminiszter
Letette esküjét az új külügyminiszter
Miniszteri és képviselői eskütétellel kezdődött meg kedden az Országgyűlés munkája. Somogyi Ferenc hivatalosan is elfoglalta Kovács László bársonyszékét.
Letette miniszteri esküjét a parlamentben Somogyi Ferenc, a külügyi tárca vezetője. A köztársasági elnök a magyar diplomácia eddigi irányítóját, Kovács Lászlót október 31-i hatállyal mentette fel tisztségéből.
Képviselői esküt tett Alföldi Albert (MSZP), aki Zuschlag János megüresedett helyét tölti be az Országgyűlésben. Zuschlag János október 18-án jelentette be, hogy lemond országgyűlési képviselői mandátumáról.
A Gazdasági Versenyhivatal elnöki posztjára az államfő - az ülésen felolvasott átirata szerint - Nagy Zoltánt, a hivatal eddigi elnökét nevezte ki hat évre.
Az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar nemzeti csoportjának a plenáris ülést megelőző közgyűlésén a csoport második alelnökének Csapody Miklóst (MDF) választották meg. A posztot korábban az időközben független képviselővé vált Balsai István töltötte be.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?