Létszámleépítés a főpolgármesteri hivatalban
A Fővárosi Közgyűléshez fordul a FideszMKDSZ-frakció annak megakadályozására, hogy 86 városházi dolgozót, a takarítókat és a biztonsági őröket kirúgja" a városvezetés. A városvezetés szerint mindez riogatás.
A főpolgármesteri hivatalt üzemeltető intézmény igazgatója nem értesítette a tervezett létszámleépítésről a helyi szakszervezetet közölte az érdekképviselet vezetője. Kovács Miklós az MTI-nek elmondta, hogy az igazgatótól még választ sem kapnak a hozzá intézett leveleikre. A munka törvénykönyvét sérti, hogy az igazgató az érdekegyeztetés első szakasza, a szakszervezet értesítése helyett rögtön a második szakaszról, a konzultációról értesítette őket. A törvény szerint az igazgatónak a tervezett utasításokról értesítenie kellene a szakszervezeteket. Az igazgató február 7-i levelében konzultációra hívta őket, amit a törvényben előírt hét napnál későbbi időpontra hívott össze.
Sánta Zsolt igazgatót az MTI-nek hétfőn nem sikerült elérnie, titkárságán közölték, hogy házon kívül tárgyal.
Csupán riogat az, aki azt állítja, hogy 86 főt mindenképpen elbocsátanak a főpolgármesteri hivatalból - szögezi le a hivatal sajtófőnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében. Czuk Dorotya cáfolta a Kupper András tájékoztatóján elhangzottakat. Szerinte az igazság az, hogy a hivatal rövidesen közbeszerzési pályázat keretében választja ki azt a céget, amely a takarítást, a karbantartást és az őrzési feladatokat végezné a jövőben. Az előzetes számítások alapján ezzel a lépéssel mintegy 100 millió forintot takarítanának meg. A tervek szerint a pályázati kiírásban szerepelne az is, hogy a nyertes cég is alkalmazná a takarítókat és az őröket.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?