Létszámleépítés a szentesi kórházban
A szentesi dr. Bugyi István kórházban végrehajtandó legfeljebb 129 fős létszámleépítésről döntött a fenntartó Csongrád megyei önkormányzat közgyűlése csütörtöki ülésén.
Az elfogadott határozat az áprilistól súlyponti kórházként működő intézmény idei záró létszámkeretét 644 főben szabta meg. Az elbocsátandó dolgozók pontos számáról és szakmai megosztásáról július 10-ig születik végleges döntés, mivel a létszámleépítéshez kapcsolódó költségvetési támogatásra a jövő hónap közepéig nyújtható be pályázat.
Weisz Péter, az intézményhez kirendelt önkormányzati biztos az ülésen elmondta, a kórház lejárt tartozása a 2006 eleji 130 millió forintos szintről idén áprilisra 340 millió forintra növekedett. Az egészségügyi struktúraátalakítás előtt az intézmény havonta 25-35 millió forintos veszteséget termelt.
Április 1-jétől a kórház aktív ágyainak száma egyötödével, 94 darabbal, a finanszírozott teljesítmény pedig 27 százalékkal csökkent, így havonta további 50 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat az intézmény - tudatta a szakember.
A kórházban szigorú takarékoskodási intézkedéseket vezettek be, ennek köszönhetően a májusi hiány 8,2 millió forintra csökkent, a tetemes 734 millió forintos adósságállomány azonban elbocsátások nélkül nem kezelhető - mondta az önkormányzati biztos.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?