kapubanner for mobile

Ma még pótolhatók a jelentkezési hiányok

Az újév első munkanapjáig, azaz január 5-éig van lehetőségük a még hiányzó dokumentumaikat pótolni azoknak, akik a februárban induló képzésekre az úgynevezett keresztféléves felvételi eljárásban jelentkeztek a felsőoktatásba - közölte az Országos Felsőoktatási Információs Központ.

A jelentkezőknek ugyancsak január 5-éig van lehetőségük adataikat megváltoztatni, korrigálni és - egy alkalommal - a jelentkezési sorrendjükön módosítani. A jelentkező módosíthatja a személyes adatait, ha azok helytelenül szerepelnek, vagy időközben megváltoztak, de változtathat a szakok sorrendjén is. A felvételi szabályok értelmében a sorrendmódosításra csak egyszer van lehetőség. Ilyenkor csak a korábban megjelölt szakok sorrendjét lehet variálni, újat megjelölni nem lehet. A módosítási kérelmek benyújthatók a jelentkező által aláírt kérelemben postai úton, személyesen az Educatio Kht. ügyfélszolgálatán, illetve elektronikusan az e-felvételi keretében. Az ügyintézéshez segítséget nyújtanak a www.felvi.hu Kérvénytárában található kérelemminták is.

2008. december közepétől a jelentkezők a felvi.hu honlapon - előzetes regisztrációt követően - az e-felvételiben már ellenőrizhetik a felvételi nyilvántartásban szereplő adataikat, a benyújtott dokumentumaik feldolgozottságát, használhatják az ügyintézési funkciókat. A regisztrációs levelek - amit minden felvételiző megkap függetlenül attól, hogy elektronikus úton vagy papíron adta be a jelentkezését - ugyancsak december közepén kerültek postázásra. A ponthatárok megállapítása és az eredmények kihirdetése január 15-én történik. A besorolási döntésről az Oktatási Hivatal írásban értesíti a jelentkezőket.

A jelentkező az általa kért elbírálási sorrend alapján az első olyan helyre nyer felvételt, ahol elérte a megállapított ponthatárt. Nem vehető fel felsőoktatási intézménybe az a pályázó, aki nem rendelkezik a képzéshez szükséges végzettséggel, nem éri el a megállapított ponthatárt vagy a jogszabályi minimumban meghatározott pontszámot, ami alap-, illetve egységes, osztatlan képzésben - az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal együtt, de a más jogcímet adható többletpontok nélkül számítva - 160 pont, felsőfokú szakképzésben pedig 140 pont. A felvételről és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókról szóló levelet az érintett felsőoktatási intézménytől kapják meg a felvételt nyert jelentkezők.

Edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek