Magas az APEH-dolgozók IQ-ja
Az elvégzett statisztikai elemzések alapján az adóhivatalban ezer fős mintánál a közép- és felsőfokú végzettségű alkalmazottak együttesen átlagosan 115-ös intelligencia szinttel rendelkeznek, amely érték a magas intelligencia övezetbe esik - hangzott el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A november elején kiadott pénzügyminisztériumi rendelet alapján az APEH-nál a közszolgálati jogviszony létesítése előtt elvégzendő pszichológiai alkalmassági vizsgálat bemutatása kapcsán megtartott tájékoztatón kiderült: a rendeletben elvárt minimum 90-es intelligencia szint a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően került bevezetésre a hivatalban.
A pszichológia alkalmassági vizsgálatnak azonban nem a legmeghatározóbb eleme az intelligencia hányados, mivel a szakértők szerint a személyiségteszt sokkal nagyobb súlyban számít bele az értékelésbe. A tájékoztatón elhangzott: a Terman-féle besorolás szerinti átlagos - 90-es - intelligencia egy, a középiskolát kettes-hármas érdemjegyekkel elvégzett ember intelligenciáját feltételezi.
A vizsgálat során alkalmazott négyféle teszt - figyelem-, intelligencia-, személyiség-, valamint munkaérték-teszt - közül az első kettő gyenge eredmény miatt megismételhető, míg a személyiségtesztet csupán akkor ismételtetik meg, ha gyanú merül fel a jelölt megbízhatóságát illetően.
Pszichológiai vizsgálatot számos intézménynél alkalmaznak a közszférában - így a rendőrségnél, a Vám- és Pénzügyőrségnél és a bíróságoknál is. Az APEH-nél november 10-től alkalmazott tesztek külföldön kifejlesztett, azonban a hazai viszonyokra tudományosan adaptált felmérések. A tesztek hitelesítése pontosan szabályozott, ezt a Munkalélektani Koordináló Tanács Tesztbizottsága felügyeli - hangzott el a tájékoztatón.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?