kapubanner for mobile

Magyar fiatal a Volkswagen Konszern legjobbjai között

A Volkswagen Konszern nemzetközi szakmunkástanuló versenyének idei díjazottja az Audi Hungaria munkatársa, Rácz Alexandra.

images

A Volkswagen Konszern minden évben megrendezi a Best Apprentice Award – a Legjobb Szakmunkástanuló nemzetközi versenyt, ahol a vállalatcsoport a duális szakképzésben tanuló legeredményesebb diákjait díjazza. 

Kiemelkedő szakmai teljesítményének elismeréseként idén a fiatal pályakezdő Rácz Alexandra vehette át a Volkswagen Konszern nemzetközi elismerést jelentő díját, a Best Apprentice Award-ot. Alexandra tavaly még az Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző duális képzés szakmunkás hallgatója volt, jelenleg pedig már az Audi Hungaria főállású munkatársaként erősíti a négykarikás gyártót.

Az Audi Hungaria öt győri partnerintézményével közösen immár két évtizede működteti a duális szakképzési modellt, melynek keretein belül évről-évre több száz fiatal szerez elméleti és gyakorlati tudást. A duális szakképzésben eddig több mint 2.000 tanuló szerzett szakmát, akiknek többsége tanulmányai befejeztével az Audi Hungáriánál helyezkedett el.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek