Magyar pénzügyi szakértővel erősít a 3i
A 3i nemzetközi kockázati tőke vállalat regionális szerepének további erősítéséhez a régióból igazolt két pénzügyi szakértőt. Tóth Zoltán és a lengyel Andrzej Szostak feladata a vállalat "Buyouts" csapatának tagjaként, hogy Közép-Európában százmillió és egymilliárd euró közötti kivásárlási lehetőségeket kutassanak fel és vezényeljenek le.
A kockázati tőke vállalat egy Magyarországot, Csehországot és Lengyelországot átívelő beruházással debütált. A piacvezető Euro-Druckservices Aktiengesellschaft (EDS) web-ofszet nyomda management kivásárlásának támogatása után további befektetési lehetőségeket keresnek, elsősorban a média, telekommunikáció, logisztika, egészségügy és szolgáltató szektorokban, áll a társaság közleményében.
Tóth Zoltán az Advent International magyarországi leányvállalatának vezetői székéből öt év után igazolt át a társaság "Buyouts" csapatához az év első felében. Előző munkahelyén magyar, lengyel, bolgár és cseh kockázati tőke befektetéseket irányított. Új pozíciójának a cég londoni és budapesti irodájában egyszerre tesz eleget.
Andrzej Szostak új pozíciója előtt nyolc évig a Rothschild Polska Limited ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Tagja volt a Rothschild Europe közép-kelet-európai vezetőségének, s M&A tanácsadóként számos tranzakcióban vett részt az olaj és gáz, valamint a TMT szektorokban a régióban. A vállalathoz frissen csatlakozó Szostak székhelye Varsó lesz, de sok időt tölt majd Londonban és a közép-európai régió más részein is. Új szerepkörében lengyel és egyéb régióbeli kivásárlási lehetőségek felkutatására és levezénylésére koncentrál.
A "Buyouts" csapatot a londoni partner, Stuart McMinnies vezeti. A kinevezésekről így nyilatkozott: "A 3i vezető piaci pozíciójának egyik motorja az ütőképes nemzetközi hálózat, melyet mostantól Közép- és Kelet-Európára is kiterjesztünk. Zoltán és Andrzej elismert és tapasztalt szakemberek, akik széleskörű ismeretekkel és jó kapcsolatokkal rendelkeznek hazájukban és a régió más országaiban is".

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?