Magyar Rádió: Such György az elnökjelölt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSuch Györgyöt jelölte a Magyar Rádió elnökének a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége értesült hétfőn a testület egyik, neve mellőzését kérve nyilatkozó tagjától az MTI.
A kurátor közlése szerint a nyolctagú testület ülésén heten voksoltak Such Györgyre, akit tavaly májusban már jelöltek a tisztségre, ám akkor a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratóriumban nem kapta meg a megválasztáshoz szükséges kétharmados támogatást. A társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium mai tanácskozása egyébként tíz órakor kezdődik.
A mostani elnökválasztási kísérlet másfél éven belül az ötödik pályázat a tisztségre; tavaly május elején a kuratóriumban nem kapott a megválasztáshoz elegendő voksot az elnökség által támogatott Such György, a következő három körben pedig már jelöltet sem sikerült állítani a posztra.
A mostani elnökválasztási kísérlet másfél éven belül az ötödik pályázat a tisztségre; tavaly május elején a kuratóriumban nem kapott a megválasztáshoz elegendő voksot az elnökség által támogatott Such György, a következő három körben pedig már jelöltet sem sikerült állítani a posztra.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
