kapubanner for mobile

Magyar származású közgazdász Obama csapatában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Peter Orszag, egy magyar származású amerikai közgazdász lesz a Barack Obama vezette Fehér Ház költségvetési igazgatója. Az elismert szakember második generációs magyar amerikai, szülei nyelvét már nem beszéli.

A megválasztott amerikai elnök a környezetéből kiszivárgott értesülés szerint a 40 éves szakembert szemelte ki költségvetési igazgatónak, Orszag ezt elfogadta. Obama erről várhatóan kedden tesz bejelentést. A tekintélyes The Wall Street Journal Obama gazdasági csapatában a három legfontosabb személy közé sorolta Orszagot, rajta kívül Timothy Geithner, az új pénzügyminiszter, valamint Lawrence Summers, a Fehér Ház nemzetgazdasági tanácsának igazgatója lesz a legnagyobb befolyással az új elnök gazdaságpolitikájára - számol be a Hírszerző az MTI alapján.

Orszag egyáltalán nem beszél magyarul, családnevét is angolosan (Orzeg) ejti ki. Soha nem járt Magyarországon, de egyszer úgy fogalmazott, "el kellene látogatni". Az MTI-t egy másik forrás, egy neves washingtoni szakember úgy tájékoztatta: Orszag nem szívesen beszél magyar származásáról, kerüli az erre vonatkozó kérdéseket.

MTI/Hírszerző/Világgazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek