Magyarországon fejleszt a ProMinent
Tovább bővíti magyarországi gyártóbázisát a világ egyik legnagyobb, elsősorban víztechnológiai berendezések gyártásával foglalkozó cége, a német ProMinent Dosiertechnik GmbH. Az egész kelet-európai térséget kiszolgáló, győri ProMinent Magyarország Kft. a háromszorosára növeli gyártóterületét és tovább bővíti termékfejlesztő központját is - írja a Napi Gazdaság.
Az ügyvezető igazgató elmondta, a beruházási program megvalósításával párhuzamosan, döntően magasan képzett szakmérnökökkel, tovább növelik a foglalkoztatottak számát is. A többek között a bolgár, a román és az ukrán piacot is kiszolgáló ProMinent Magyarországnál már elkezdődött a fejlesztés következő ütemének előkészítése is, amelynek keretében egy újabb, várhatóan ugyancsak 800 négyzetméteres üzemcsarnokot építenek majd.
Az igazgató kifejtette, hogy ezzel kapacitásuk, illetve gyártóterületük megháromszorozódik, hiszen jelenleg mindössze 800 négyzetméteren dolgoznak. A jelentős kapacitásbővítő fejlesztésekre egyébként nem csak a hazai és a kelet-európai piacok kiszolgálása miatt van szükség, hanem azért is, mert az egész cégcsoport számára Magyarországon gyártják például a különböző vízlágyító, homokszűrő és vastalanító berendezéseket.
Az 1992-ben alapított, többek között vízkezelő rendszerek tervezésével és építésével foglalkozó, idén várhatóan már több mint 700 millió forintos nettó árbevételt elérő ProMinent Magyarország idehaza olyan cégek partnere, mint a Mol Nyrt., a Borsodchem Nyrt. vagy a TVK Nyrt. - számol be a Napi Gazdaság.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?