kapubanner for mobile

Magyarországon tanítják be az amerikai Hankook gyár mérnökeit

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Magyarországon sajátítják el a szükséges gyakorlati szakmai ismereteket a Hankook Tire gumiabroncsgyártó vállalat első amerikai gyárának munkavállalói. A Tennessee állambeli Clarksville-ben épülő gyár ból közel 200-an érkeznek egy mindent átfogó, tapasztalattól függően egy-négy hétig tartó szakképzésre, közölte a cég.

A Tennessee államban felépülő üzem gyártási kapacitása 11 millió gumiabroncs lesz évente, ami főként az észak-amerikai személyautó, sportterepjáró, könnyű tehergépkocsi, és autóbusz gumiabroncspiac helyi keresletének kielégítésére szolgál majd. Az amerikai termelés elindításában azonban hazánk is fontos szerepet játszik, hiszen a rácalmási Hankook gyár ad otthont mintegy 200 amerikai munkavállaló szakmai képzésének.

A 2015 második félévében indult oktatásokon mérnökök, karbantartó technikusok és fizikai dolgozók is részt vesznek, akik a gyár indítása után részlegvezetői, műszakvezetői, csoportvezetői pozícióban vagy operátorként dolgoznak majd. A képzés-sorozatra a gyártás és technológia, munkavédelem, karbantartás, de még a beruházáshoz kapcsolódó mérnöki területekről is érkeznek műszaki szakemberek. Az egyedi oktatásokat jellemzően angolul jól beszélő mérnökök és szenior menedzserek tartják.

- Eddig 24 fő vett részt a képzésen összesen 3 csoportban, idén pedig 10 fővel vette kezdetét az oktatássorozat. Tapasztalattól és a betöltendő munkakörtől függően egy képzés ideje egytől négy hétig tarthat - mondta el a Hankook Tire Magyarország Kft. képzési vezetője, Ludmann László. Év végéig körülbelül 200 amerikai kolléga profitál majd a tanulmányi útból.

Az oktatási helyszín kiválasztásában nagy szerepet játszott, hogy sok a hasonlóság a két üzem között, hiszen míg Magyarország lett az első európai, addig Tennessee állam az első amerikai gyár helyszíne. Mindkét gyárban kiváló szakemberek dolgoznak, akik folyamatosan hozzák a gyártól elvárt magas minőséget, miközben optimális szinten tartják a gyártási folyamatokat. - Emellett vállalatunknál egyre nagyobb elismerésnek örvendenek a magyar szakemberek, hiszen a Hankook hetedik, indonéziai egységének indításakor három magyar szakembert bíztak meg a minőség-ellenőrzés ottani rendszerének felépítésével – tette hozzá Ludmann László. - Korábban a gumigyártó vállalat magyar dolgozói is részt vettek már hasonló programon, hiszen 2006 és 2007 között közel 300 alkalmazott utazott Koreába betanításra. Izgatottan várjuk, hogy a gyár fejlődése során az amerikai kollégák a gyakorlatba is átültethessék a nálunk tanultakat.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek