kapubanner for mobile

Majd kétszáz brit tisztviselő többet keres a miniszterelnöknél

A brit állami tisztviselők közül 171-nek magasabb az éves fizetése, mint David Cameron miniszterelnöknek - derül ki a koalíciós kormány által kedden nyilvánosságra hozott adatokból.

Az évi 150 ezer fontnál - azaz a brit kormányfő 142 500 fontos, azaz mintegy 46 millió forintos éves jövedelménél is - többet kereső tisztviselők kilétét első alkalommal hozták nyilvánosságra a konzervatív-liberáldemokrata kormány által célként kitűzött "nagyobb átláthatóság" jegyében.

A brit vezetés úgy véli, hogy az állam ügyeivel kapcsolatos információkhoz való jobb hozzáférés, valamint az ország magas rangú tisztségviselői keresetének nyilvánossá tétele segíteni fog abban, hogy a kormány visszaszerezze a britek bizalmát.

John Fingleton, a fair kereskedést felügyelő hivatal (OFT) vezérigazgatója rendelkezik a legmagasabb fizetéssel a nagy-britanniai állami hivatalnokok között. A hivatalos adatok szerint Fingleton közel 280 ezer fontot (mintegy 91 millió forintot) vihet haza minden évben, vagyis a miniszterelnöki bér csaknem dupláját.

A Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) megbízott tanácsadójának, David Nicholsonnak az éves jövedelme 260 ezer font, amely több mint 84 millió forintnak felel meg. A kormány minisztereinek éves fizetése 150-200 ezer font, azaz 48-65 millió forint között mozog. A védelmi tárca dolgozói közül 28-an is több mint 150 ezer fontot visznek haza.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek