Majdnem hétezer nógrádi fiatal kapott anyagi támogatást az Ifjúsági Garancia programban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA programban résztvevő fiatalok majdnem fele fél év elteltével olyan munkahelyen dolgozott, ahol (ön)foglalkoztatásuk támogatás nélkül valósult meg.
Eredményesen zárult az Ifjúsági Garancia kiemelt munkaerőpiaci program Nógrád vármegyében, ahol a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) segítségével 7,788 milliárd forintos vissza nem térítendő uniós támogatásból 6749 fiatal részesült anyagi támogatásban - közölte a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal hétfőn az MTI-vel. A Széchenyi 2020 program forrásából a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a vármegyei kormányhivatalok konzorciumában valósult meg ez a 2015. január 1-jén indult ernyőprojekt, amely munkaerőpiaci programok és egyéb szakmai, anyagi támogatások összefogásával kínált személyre szabott segítséget a 25 év alattiaknak.
A projekt nevében szereplő garancia lényege, hogy a 15-24 éves, nem tanuló és nem dolgozó fiatalok számára a járási hivatalok foglalkoztatási osztályai négy-hat hónapon belül valamilyen konkrét állást vagy az elhelyezkedést elősegítő képzési lehetőséget ajánljanak, ezzel gátolva tartós munkanélküliségbe süllyedésüket. Az Ifjúsági Garancia a kezdetektől nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy a 25 év alatti álláskeresők ne közfoglalkoztatottként lépjenek be a munka világába, első tapasztalataikat minőségi, számukra megfelelő munkahelyen szerezzék. Az együttműködő partnereknek - felnőttképzőknek, munkáltatóknak, civil szervezeteknek, humánszolgáltatóknak - és a vármegyében tevékenykedő huszonnégy projektmunkatársnak köszönhetően az Ifjúsági Garancia nógrádi részprojekt híre több mint tizenötezer fiatalhoz jutott el, és az ifjúsági tanácsadók segítségét mintegy tizenegyezren vették igénybe.
Az ernyőprojektbe belépők közül a vállaltnál (6651) is több, 6749 fiatal részesült az Ifjúsági Garancia munkaerőpiaci program anyagi támogatásában. A program számos konstrukcióban kínált bér- és bérköltség-támogatási lehetőséget, képzési, illetve hozzájuk kapcsolódó utazási támogatást, továbbá segítette a távolabb elhelyezkedők lakhatását és a vállalkozást indítókat is. A program forrásából részesülők nyomonkövetési eredményei igen kedvezőek: fél év elteltével 48 százalékuk olyan munkahelyen dolgozott, ahol (ön)foglalkoztatásuk támogatás nélkül valósult meg - írták.
MTI
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc