kapubanner for mobile

Majdnem négyszer annyit keres egy berlini rendőr, mint egy magyar

Németországban a legrosszabbul fizetett, pályakezdő rendőrök csaknem négyszer annyit keresnek, mint a legrosszabbul fizetett magyar kollégáik – írja a penzcentrum.hu.

Berlinben a legrosszabbul kereső rendőrök átszámítva havi bruttó 699 ezer forintot visznek haza, és ez még csak kezdőfizetés. A penzcentrum.hu az Orange by Handesblatt portál összegzésére hivatkozva azt írja, Németországban az Észak-Rajna-Vesztfáliában a legmagasabb a rendőrök bére, szám szerint évi bruttó 31146 euró, átszámítva havi 845 ezer forint.

A kimutatás szerint ehhez még hozzá kell számolni a vasárnapi és az éjszakai pótlékokat is, ami további 97-130 ezer forint pluszt jelent. Magyarországon a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) szerint 2016-ban 188.035 forint volt egy rendőr átlagos keresete.

Januárban sok rendőr a Zsaruellátó nevű Facebook-oldalon tette közzé a banki átutalásról szóló SMS-ét. A banki tájékoztatók szerint volt olyan rendőr, aki 150 ezer forintot tehetett zsebre hó végén, egy 8 év szolgálati idővel rendelkező járőrvezetőnek pedig 413.000 Ft volt a legnagyobb fizetése.

Penzcentrum.hu
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek