Malév: nem lesz sztrájk pénteken
Pénteken nem lesz általános sztrájk a Malévnál, mert a szakszervezetek és a munkaadó abban állapodtak meg, hogy folytatják a tárgyalásokat - írja a Népszava.
Tegnap délelőtt 10-12 óra között megtartották a beígért figyelmeztető sztrájkot és a tüntetést is. Az egyeztetések a szakszervezetek és a Malév vezetése között tegnap is folytak, de egyelőre nem született megállapodás.
Tegnap a tilatkozó megmozdulást végül mégsem az előre meghírdetett helyszínen, az 1-es terminál előtti területen, hanem a nemzeti légitársaság központja, a Lurdy-ház előtt tartották. A változtatásban szerepet játszhatott az is, hogy a Budapest Airport Zrt. (BA Zrt.) jelezte, a kiszemelt terület a társaság kezelésében van és az érdekvédők nem kértek engedélyt a megmozdulásra. A sztrájk nem okozott járatkimaradást, az időpontban esedékes két malév járat is rendben elindult a ferihegyi repülőtérről.
A Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (HUNALPA), valamint a Magyar Légiutaskísérők Egyesülete (HUNACCA) azért szervezte a munkabeszüntetést és a demonstrációt, mert szerintük az uniós előírásoknál kevesebb pihenőidőt kapnak.
Népszava

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon