Malév-privatizáció: két kérő maradt talpon
Az Airbridge és a litván LAL maradt versenyben a Malév 99,95 százaléknyi részvényének megvásárlásáért az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának döntése szerint - közölte az ÁPV az ülést követően
Az Ofer Hava magánszemély által jegyzett ír-magyar befektetői körrel a továbbiakban már nem tárgyal a privatizációs szervezet. A kiválasztott ajánlattevőkkel folytatódó tárgyalásokon a Malév előtt álló üzleti lehetőségek és a javasolt pénzügyi megoldások részleteit tekintik át - írja az ÁPV közleménye.
A közlemény emlékeztet arra, hogy ÁPV Zrt. 2006. szeptember 7-én hirdetett nyilvános ajánlattételi felhívással induló, tárgyalásos privatizációs eljárást a nemzeti légitársaság állami tulajdonban lévő 99,95 százaléknyi részvénycsomagjára. "A privatizáció legfőbb célja a nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű társaság hosszabb távú működőképességének biztosítása az ehhez szükséges tőkeemelés révén, továbbá a vállalati szervezetrendszer megújulásának előmozdítása, és a légitársaság biztonságos finanszírozásának megteremtése állami szerepvállalás nélkül" - áll a közleményben.
Az ÁPV közölte azt is, hogy a privatizációs szervezet a magyar állam üzleti érdekeinek védelmében a tranzakciót lezáró döntésig nem ad további információt, de a privatizációs eljárás eredménye után részletesen tájékoztatja a közvéleményt.
Az ÁPV a magyar nemzeti légitársaság privatizációs eljárásának tárgyalási szakaszába december közepén a Borisz Abramovics orosz üzletember nevével fémjelzett Airbridge Zrt-t, a litván LAL légitársaságot birtokló LAL Investiciju Valdymas-t, valamint Ofer Hava magánszemély által jegyzett ír-magyar befektetői csoportot hívta meg.
A korábbi, meg nem erősített sajtóinformációk szerint a LAL mintegy 120 millió eurót (több mint 30 milliárd forint) szánna a Malévra, míg Borisz Abramovics nemrégiben üzleti titokra hivatkozva ilyen számot nem közölt, csak annyit, hogy a Malév likviditásának fenntartásához nagyon sürgősen legalább 30-50 millió dollárra (közel 10 milliárd forint) lenne szükség.
Malév: az új megállapodás növelheti az eladási esélyeket
Hárman harcolnak tovább a Malévért
Szóljon hozzá!

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?