Már 7.-ben eldőlhet: szakma vagy gimnázium?
A kormány legújabb tervei szerint képességmérést végeznének 7.osztályban az általános iskolákban. Ennek a pályaorientációs tanácsadással egybekötött felmérés eredményén múlna, hogy merre mehet továbbtanulni a gyerek, tudta meg egy tervezetből a Magyar Nemzet.
Ugyan direkt módon nem csökkentené a gimnáziumi férőhelyeket a kormány, a lap birtokába jutott szakképzési koncepcióból kiderül, hogyan terelnék mégis a diákokat a szakképzés felé.
A gazdasági igényeknek megfelelően több szakmunkásra és technikusra van szükség, mely igényekhez kell alakítani a beiskolázási struktúrát is. Az anyag szerint a képzési struktúra Magyarországon eltolódott, mert többen vesznek részt gimnáziumi képzésben, mint szakképzésben, pedig ez más országok sikeres szakképzési rendszerében éppen fordítva van.
Magyar Nemzet
A gazdasági igényeknek megfelelően több szakmunkásra és technikusra van szükség, mely igényekhez kell alakítani a beiskolázási struktúrát is. Az anyag szerint a képzési struktúra Magyarországon eltolódott, mert többen vesznek részt gimnáziumi képzésben, mint szakképzésben, pedig ez más országok sikeres szakképzési rendszerében éppen fordítva van.
Magyar Nemzet
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?