Már csak néhány napig lehet igényelni a kutatás-fejlesztési bértámogatást
A támogatás nemcsak meglévő munkahelyekre, hanem új munkahelyek teremtésére is igényelhető.
Február 22-ig igényelhetik a cégek a kutatás-fejlesztési bértámogatást - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán. Hozzátette: azokat a tudósokat szeretnék segíteni, akik hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a cégek a következő hónapokban növelhessék a gazdasági teljesítményt. Kitért arra, hogy a legutóbbi GDP-adatok kedvező képet mutatnak. A legfontosabb feladatnak nevezte ugyanakkor, hogy a gazdaság újraindítását célzó programokat minél pontosabban tudják folytatni. Ennek egyik része a kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) területén zajló program, vagy az ágazati támogatási rendszer is. Sok még a teendő, de látható eredmények vannak - tette hozzá.
Elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerint 800 cég pályázott a k+f+i területén, és közel tízezer munkavállalót segítettek. Támogatásként eddig 7 milliárd forintot fizettek már ki, míg a járvány első hullámában, tavaly tavasszal 17 milliárd forintot - ismertette. Az államtitkár kiemelte, hogy mivel a támogatási rendszert kibővítették, így nemcsak a meglévő munkahelyekre adnak támogatást, hanem új munkahelyek teremtésére is.
MTI
Elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerint 800 cég pályázott a k+f+i területén, és közel tízezer munkavállalót segítettek. Támogatásként eddig 7 milliárd forintot fizettek már ki, míg a járvány első hullámában, tavaly tavasszal 17 milliárd forintot - ismertette. Az államtitkár kiemelte, hogy mivel a támogatási rendszert kibővítették, így nemcsak a meglévő munkahelyekre adnak támogatást, hanem új munkahelyek teremtésére is.
MTI
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon