kapubanner for mobile

Már elvárt jövedelem után adóznak a cégek

A nyáron elfogadott adómódosítások közül az elvárt adó fizetésével január 1-től kell számolniuk az egyéni és társas vállalkozásoknak. Ezzel kívánja elérni a kormány, hogy a veszteséges vállalkozások is járuljanak hozzá a közterhekhez.

Társas vállalkozók

Januártól már függetlenül attól, hogy mekkora eredményt realizál a vállalkozás - legalább egy minimális nagyságrendű, elvárt jövedelmet társasági adóalapnak kell tekinteni. Az elvárt adó lényegében azonos a társasági adóval, alapja pedig az összes bevétel 2 százaléka. A bevétel kizárólag a törvényben felsorolt tételekkel csökkenthető, az adó bevezetésének ugyanis az a célja, hogy a veszteséges vállalkozások is fizessenek társasági adót. Nem kell azonban elvárt adóval számolnia az előtársaságnak, valamint annak a vállalkozásnak, amelynek az adóévben vagy az azt megelőző évben elemi kára volt, a nonprofit szervezeteknek és azoknak a cégeknek sem, amelyeknek 2007-ben legalább 25 százalékkal csökkent az árbevételük.

Az elvárt adó alapja az adóévi összes bevétel (csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével és a külföldi telephely bevételével) 2 százaléka, amennyiben a társasági adóalap egyébként nem éri el ezt a mértéket. Az adó kulcsa a társasági adó szabályainak megfelelően 5 milliós adóalapig 10 százalék, a felett 16 százalék.

Ezt az adót nem a társasági adó mellett kell fizetni. Első lépésben meg kell állapítani a társasági adóalapot, majd második lépésben ki kell számolni az összes bevétel 2 százalékát. Amennyiben a társasági adó alapja nagyobb, mint a bevétel 2 százaléka, akkor az után kell társasági adót fizetni. Amennyiben az adólap kisebb, a bevétel 2 százaléka lesz a társasági adó alapja. Ezt a számítást már a 2006. decemberi adóelőleg-bevallásnál alkalmazni kell.

Az elvárt jövedelem meghatározása az év végi adómódosítások elfogadásával némiképp módosult, ugyanis azt a különböző tagállamok társaságait érintő átalakulásokra, eszközátruházásra és részesedéscserére vonatkozó uniós irányelvnek megfelelően határozza meg a jogszabály. Ilyenkor ugyanis az átruházónál, illetve részesedéscsere esetén a megszerzett társaság tagjánál olyan bevétel is megjelenik, amely nem jelenne meg, ha a jogügylet nem realizálódik. Az összes bevétel ezért a jogelőd tagjánál, az átruházónál és a megszerzett társaság tagjánál csökkentéssel, az átvevőnél és a részesedés kikerülésekor a tagnál növeléssel módosítható lesz.

Egyéni vállalkozók

Az elvárt jövedelem szerinti adózás a vállalkozói jövedelemadó szabályai szerint adózó egyéni vállalkozókra is vonatkozik, a vállalkozói adóalap legalább az adóévben az eladásra beszerzett áruk beszerzési értékével, valamint a külföldi telephely bevételével csökkentett vállalkozói bevétel 2 százaléka. Az adókulcs itt is 10, illetve 16 százalék.

Mikor kell először fizetni?

Tekintettel arra, hogy a szabályozás 2007. január 1-jén lép hatályba, először a 2007-ben kezdődő adóév adókötelezettségére kell alkalmazni. Tehát fizetési kötelezettséggel a 2007-es adóévről készülő adóbevallásban kell majd számolni. Az adóelőleg számítására azonban ettől eltérő szabályok vonatkoznak. A 2006-os adóévről beadott adóbevallásban (amelyben a bevallás esedékességét követő hónap első napjától adóelőleget is be kell vallani) az adóelőleg bevallás számításakor figyelemmel kell lenni az elvárt jövedelemre is. Tehát meg kell nézni, hogy 2006-ban vonatkozott volna-e az elvárt jövedelem utáni adózás szabálya az adózóra, és vizsgálni kell, hogy mi lett volna az így fizetendő adója. Amennyiben az nagyobb lett volna, mint a bevallott fizetendő adó, akkor az adóelőleget az összbevétel 2 százaléka alapján meghatározott adó szerint kell bevallani, és e szerint kell adóelőleget fizetni (havi előlegfizetőknek először 2007. július 20-án, negyedéves előlegfizetőknek 2007. október 20-án).

[origo]


Korábban:
Jön az elvárt adó januártól





Nyomtatható verzió

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek